„A kommunikáció lényege az, hogy
megértsük egymást. Hogy mit mondunk, az nem
lényeges."
/a szerzô/
Mint már a bevezetôben írtuk, a téma óriási. Még magát az Internet alkotó megoldások leírásai is köteteket tehetnének ki, pedig az IP nem tartozik a legösszetettebb protokollcsaládok. Éppen ezért megpróbáltuk csupán a lényeges pontokat kiemelve szemléltetni a mutatkozó trendeket.
Nem tárgyaljuk a hálózatmanagementtel kapcsolatos kérdéseket. Ugyan igaz, hogy nagyon fontosak, mégis inkább a részletek közé tartoznak nem pedig trendeket mutatnak. Számos, a biztonsággal és számlázással kapcsolatos kérdésre és problémára csak utalás történik; ezek szintén nem a fejlôdés fô áramát jelzik. A dolgozat elsôsorban technikai kérdésekre összpontosít, így a globális informatikai infrastruktúra fejlôdésébôl adódó gazdasági és társadalmi következményeket sem érinti.
A harmadik fejezetben elôször igen röviden áttekintjük az OSI referencia modell idevonatkozó részeit, a modell lehetôségeit és korlátait, valamint néhány alapvetô fogalmat tisztázunk.
A negyedik fejezetben megvizsgáljuk a jelenleg használatos hálózati technikákat. Nagyjából az OSI modell rétegeit követve elôször a LAN-ok (fôként a 2. réteg) majd a WAN-ok (általában 3 teljes réteg) kerülnek tárgyalásra. Nem törekedtünk, nem is törekedhettünk a teljességre, csupán a széles körben elterjedt vagy más okból jelentôs technikákat igyekeztünk összegyûjteni a jellegzetességek bemutatása céljából. A fejezet harmadik részében pedig a hálózati protokollokat tekintjük át, részletesebben az IPX-et és az IP-t.
Az ötödik fejezet a hálózatok összekapcsolásával foglalkozik. Ismét az OSI modellt követve a LAN bridging és switching, majd a 3. rétegbeli routing problematikáját boncolgatjuk. Minthogy ez utóbbinak központi jelentôsége van az Internet szempontjából, itt számos routing protokoll kerül bemutatásra és összehasonlításra.
A hatodik fejezetet teljes egészében az ATM-nek szenteljük. Elõször az ATM belsô mûködésérôl, a nyújtott szolgáltatásokról és a jelzésrendszerrôl lesz szó, majd a LAN emulációról, mint az egyik ígéretes felhasználási területrôl. A harmadik részben az Internet (pontosabban az IP) ATM fölötti megvalósításának problémáit tárgyaljuk, a fejezet végén pedig megvizsgáljuk, hogyani is áll és hol tart ez az új, ígéretes ámde jelen pillanatban még igen drága technológia.
A hetedik fejezet témája az Internet. Rövid történeti áttekintés után az IPv4-gyel kapcsolatban felmerült problémák, majd az ezekre adott megoldás az IPv6 tárgyalása következik. Megvizsgáljuk az IPv6 ATM fölötti megvalósításának kérdését is. Ezután az Internet multicast-ról és a multicast route-olásról lesz szó. Az ötödik részben az Integrált Szolgáltatású Internet témakörét tárjuk föl, röviden mondva azt, hogy miként is lehet az Internetet multimédia hálózattá alakítani. A fejezet végén röviden szót ejtünk a mobil IP-rôl is.
A nyolcadik fejezet néhány összefoglaló, spekulatív gondolatot tartalmaz a hálózatok fejlôdésérôl és ennek különféle hatásairól.
A kilencedik fejezetben található a hivatkozott irodalom, az ábra- és tartalomjegyzék, valamint a dolgozatban használt rövidítések listája és némi támpont, hogy mely témával kapcsolatban használatos az adott betûszó.
Ebben a részben néhány kifejezés értelmét és a dolgozatban való használatát tisztázzuk.
A számítástechnika nyelve az angol. Számos olyan kifejezés születik egy-egy fogalom, módszer vagy berendezés elnevezésére, amely a laikus angol számára is meglehetôsen idegenül és furcsán hangzik. Ezeket a kifejezéseket néhány kivételtôl eltekintve nem tartottam érdemesnek egy hasonlóképpen értelmetlen magyar kifejezéssel helyettesíteni, ez az érthetôséget nem növelné. Sokkal inkább az egyes kifejezések jelentésének leírására törekedtem.
A dolgozat végén található a hálózati szakemberek (networker-ek) által oly mértékben szeretett rövidítések ábécé sorrendbe szedett gyûjteménye, mely megadja a rövidítés teljes szövegét és azt, hogy a dolgozat mely részeiben vagy milyen kontextusban keresendô annak értelme.
A dolgozatban az állomás szó (node) jelöli a kommunikációban résztvevô berendezéseket, elsôsorban a munkaállomásokat, azonban minthogy egy munkaállomás más feladatot is betölthet (például lehet router is), nem kizárólag a végberendezésekre vonatkozik.
A link kifejezés mindenhol (kivéve a link-state szókapcsolatban) az állomásokat összekötô közvetlen kommunikációs csatorna megnevezésére használatos. Tehát egy Ethernet szegmens, egy FDDI gyûrû, egy pont-pont bérelt vonal mind link-nek minôsül.
A hálózatok világában számos szervezet dolgozik a szabványosításon. Ennek elônye, hogy a megszületô szabványok lehetôvé teszik a különbözô gyártók berendezéseinek együttmûködését, végsô soron pedig a piaci versenyt; a szervezetek sokszínûsége és nagy száma pedig széles érdekek érvényesítését teszi lehetôvé. Hátránya, hogy a sok szervezet sokszor egymással nem kompatibilis szabványokat produkál, aztán a gyártók feladata marad, hogy válasszanak vagy megoldják a különbözô szabványok együttmûködését.
Az ITU-T (International Telecommunication Union Telecommunication Standardization Sector) elsôsorban a nagy távközlô vállalatok mûködési körébe tartozó szabványokat dolgoz ki. Szabványait egy betû és egy szám jelöli, legismertebb szabványai az X.25, az X.21 digitális interface vagy a V.17-V.34 sorozatú, a modemekkel kapcsolatos szabványai. Nevéhez fûzôdik az ISDN és részben az ATM is. Az ITU-T a korábbi CCITT (Committee for International Telegraph and Telephone) jogutódja.
Az ISO (International Organization for Standardization) egy másik nemzetközi szabványügyi szervezet, mely széles körben dolgoz ki szabványokat. Minket elsôsorban a nyílt számítógépes hálózatok körében végzett tevékenysége érdekel. Nevéhez fûzôdik az OSI (Open Systems Interconnection) referencia modell és a hozzá tartozó protokollcsalád, melyrôl a 3. fejezetben lesz röviden szó.
Az IEEE (Institute of Electrical and Electronic Engineers) egy szakmai szövetség, mely hálózati szabványokat (is) definiál. Legismertebb szabványai közé tartozik az IEEE 802 sorozat a LAN-okról (Ethernet, Token Ring, DQDB, stb.).
Az EIA (Electronic Industries Association) gyártók egy
szövetsége, mely elsôsorban elektronikus
átvitel-technikai szabványokat dolgoz ki. Legismertebb ilyen
témájú szabványuk az EIA/TIA-232 (korábban
RS-232) digitális interface.
Végül néhány szót az Internet szervezeteirôl és azok felépítésérôl. Az 1980-as években az Internet fejlesztéséért felelôs szerv az Internet Activities Board (IAB) volt, mely kezdetben az amerikai védelmi minisztérium fejlesztési ügynökségének (DARPA) részeként mûködött. Ahogy az Internet nôtt, a 12 IAB tag elégtelennek bizonyult és különbözô szervezeteket hoztak létre a munka folytatásához (engineering, end-to-end protocolls, security, privacy), melyeket a katonai zsargon miatt a „task force" elnevezéssel illettek. Tagságuk általában a téma iránt érdeklôdô kutatókból állt. Késôbb az elsô ilyen csoport, az Internet Engineering Task Force (IETF) jelentôsége túlnôtt a többin, feladatai oly számosak lettek, hogy különbözô munkacsoportokat (working groups) kellett benne létrehozni. Egy munkacsoport egy bizonyos probléma megoldására keletkezik és a probléma megoldásával feloszlik, ami nagyban csökkenti a szabványosító vízfej kialakulását. A tipikus élettartam fél és két év között van.
Ahogy a feladatok növekedtek, az IAB már nem tudta elvégezni a szükséges napi adminisztrációt, ezért létrejött az Internet Engineering Steering Group (IESG). Az IESG terület-igazgatókból áll, akik a saját területükön dolgozó számos munkacsoportot felügyelik. Az IESG élén az IETF elnöke áll. A munkacsoportok fejlesztik a szabványokat, melyeket az IESG nyújt be szabványosításra az IAB-nak, melyet idôközben az Internet Architecture Board névre kereszteltek át.
Ez a felépítés évekig mûködött, ám számos probléma adódott. Egyrészt ahogy az IAB katonai kapcsolatai fokozatosan leépültek, megszûnt az a szervezet, amely felelôs lett volna a kapott szabványokért. Az IAB tagjai, akik önkéntesek voltak, hirtelen egy nagyon fontos terület döntéshozó vezetôiként találták magukat. Bárki, akinek nem tetszett a végzett munka, vagy a kidolgozott szabványok, ôket tette felelôssé érdekei csorbulásáért. Éppen ezért született 1992-ben az Internet Társaság (Internet Society, ISOC), amely egy nonprofit szervezet, célja az Internet és technológiájának fejlesztése, tagjai érdeklôdô felhasználók és gyártók.
Az Interneten belüli számok (címek, protokoll-kódok, különbözô mezôk értékei, stb.) kiosztását az Internet Assignment Number Authority (IANA) végzi. A címtér ingyenes.
A jelenleg az IETF-ben folyó munkát érdeklôdô önkéntesek végzik. Formális tagság nincs, bárki feliratkozhat bármelyik munkacsoport levelezô listájára és résztvehet bármely IETF találkozón, melyet négyhavonta rendeznek. [2]
Az IETF mûködési elvét 1992-ben az ISOC megalakulásakor fogalmazta meg igen találóan Dave Clark: „Elvetjük a királyokat, az elnököket és a szavazást; amiben hiszünk, az a majdnem teljes konszenzus és a mûködô kód." Vagyis az IETF döntéseit nem egy kívülrôl kinevezett és nem egy választott vezetô hozza, ez tekintélyelvû döntésekhez vezethet. A szavazás nem megoldás számos problémára, hiszen például abban a kérdésben, hogy egy csomagban hogyan kerüljenek kiosztásra a mezôk, szavazás helyett akár egy érmét is feldobhatnánk. A szavazás mindemellett formális tagságot, vagy szavazati jogot követel, ami ellene mond az IETF nyílt mûködésének. A szavazás elvetésével az IETF elkerülte a tagok közötti manôverezést is. („Megszavazom a CRC algoritmusodat, ha te is megszavazod az én címformátumomat.") Az IETF döntései tehát konszenzussal kell, hogy szülessenek, mert így garantálhatóak a lehetô legjobb döntések. Természetesen mindig marad meggyôzhetetlen kisebbség, ezért a „majdnem tejes" jelzô. Végül pedig egy Internet szabvány csak akkor válik javaslatból tényleges szabvánnyá, ha megjelent a piacon, berendezésekben implementálták és az implementációk képesek együttmûködni. Ezt jelenti a mûködô kód. A tökéletes, de megvalósíthatatlan szabványoknak nem sok értéke van, mégis sajnos oly sok ilyet látni napjainkban.
Ha a konszenzus nem alakul ki és az IETF tartósan két pártra szakad, akkor mindkét párt megoldását publikálják és a felhasználókra, a piacra bízzák a döntést. Ez történt az SNMP (Simple Network Management Protocol) esetén is, ahol a vetélytárs egy OSI protokoll átalakított változata volt, vagy az OSPF (Open Shortest Path First) esetén, ahol szintén az OSI származék IS-IS volt a mérleg másik serpenyôjében. Hasonló kezd kialakulni az RSVP (Resource Reservation Protocol) és az ST2 (Stream Protocol) között is. Az OSPF, az IS-IS, az RSVP és az ST2 késôbb még bôvebben kifejtésre kerül.
Az Internet dokumentumokat RFC (Request For Comment) név alatt publikálják. Minden RFC számot kap egytôl idôrendben növekedve, a dolgozat írásakor a legnagyobb szám 1918 volt (1996 február 29.). Egy kiadott RFC szövege késôbb sohasem változik, ha hibát találnak benne, új szám alatt újra kiadják. Az RFC, valamint az összes munkadokumentum (Internet-draft) nyilvánosan és ingyen hozzáférhetô. Ennek módjait a 9. fejezetben találja a kedves olvasó.