Az OSI is definiálta a maga routing protokollját a CLNP-hez, melyet az IS-IS (Intermediate System to Intermediate System) névvel illetett. Ez szintén egy link-state protokoll, mely nagyon hasonlít az OSPF-hez. Néhány különbség azonban létezik, ezek tárgyalásánál az érthetôség kedvéért nem az OSI termionológiát követjük, tehát továbbra is router-ekrôl és nem IS-ekrôl, állomásokról és nem ES-ekrôl lesz szó.
Egyrészt a területek kiosztása más. Az IS-IS-ben kétféle router létezik, az 1. és 2. szintû. A 2. szintû router-ek alkotják a gerincet, az 1. szintûek pedig a területeket. A 2. szintû router-ek feladata a csomagok területbe való eljuttatása. Minthogy a területek szerepelnek címben, könnyû megállapítani, melyik csomag melyik területnek szól. Azonban azt, hogy a csomag melyik router-en át lép a területre a véletlen dönti el, ami miatt, ha egy terület kettészakad, az egyik felébe szóló csomagok gond nélkül mehetnek a másik felébe. Ez az IS-IS egyik komoly hiányossága. Bár a kettészakadt terület összeköthetô egy a gerincen át vezetô „alagúttal" (tunnel), a kettészakadt gerinc nem gyógyítható. Minthogy a címben csak a terület és az állomás azonosítója található (ami általában a MAC cím), a subnet (link) azonosítója nem, így a router-eknek nyilván kell tartani, hogy az egyes link-eken mely állomások találhatóak, mert a link-ek és állomások közötti összerendelés nem derül ki a címbôl. Az állomások éppen ezért kötelesek bejelentkezni a router-eknél az ES-IS protokoll szerint.
További hiányosság, hogy a költségek ábrázolására csak 6 bit áll rendelkezésre, ami kevés.
Öt éve, mikor az OSPF fejlesztése zajlott, egy másik munkacsoport azon dolgozott, hogy az IS-IS-t alkalmassá tegye az IP route-olására. Ez azzal az elônnyel járt volna, hogy az Interneten nemcsak az IP, hanem a CLNP is futhatott volna, ami akkor divatos elképzelés volt; úgy képzelték, hogy a jövô az OSI protokollokban rejlik, az IP pedig csupán amolyan „átmeneti állapot". Azóta némileg megváltozott a helyzet, ma már senki nem gondol az IP elvetésére. Ennek oka az, hogy míg az OSI számtalan, gondosan kidolgozott és általános szabványt hozott létre, az Internet nôtt, kapcsolatok épültek ki és a hálózat mûködött. Az IETF tagjai úgy látták, hogy az OSI képtelen lesz lépést tartani az Internet fejlôdésével, erre bürokratikus berendezkedése nem teszi alkalmassá. Ráadásul egy ilyen szervezet döntései mögött sokszor politikai megfontolások is meghúzódnak, nem pedig kizárólag a felhasználók érdekeit tartja szem elôtt. Az IETF önkéntesei hideglelést kaptak az OSI precíz, de az élettôl kissé elszakadt terminológiájától, protokolljairól pedig úgy érezték, hogy nem igazán az Internet céljaira készültek. Ez mellesleg igaz is, hisz az OSI az általános hálózati protokollok specifikálását tûzte ki célul, míg az IETF egyes-egyedül az Internet érdekeit tekinti. Az együttmûködés mindenképpen nehéz lett volna.
Így a dual IS-IS, amely mindkét protokollt képes lett volna kezelni, szépen lassan lekerült a napirendrôl.