Next: Az Internet fizikai elérése Up: A TCP/IP protokoll Previous: A TCP/IP protokoll   Tartalomjegyzék


1.2.1        A TCP/IP eredete

A TCP/IP protokollt 1969-ben hozta létre az amerikai védelmi minisztérium ARPA (Advanced Research Projects Agency) hivatala. A 60-as 70-es években az ARPA a Pentagon megbízásából egy olyan projekten dolgozott, melynek célja egy katonai és kulcsfontosságú fejlesztési központok összekötésére alkalmas rendszer létrehozása volt, amely a legszélsőségesebb körülmények között is biztosította a kapcsolatot (pl. atomcsapás után).

A hálózatnak két alapvető tulajdonságnak kellett megfelelnie:

1.      Nem lehetett centralizált, azaz nem rendelkezhet semmilyen központtal;

2.      A hálózatnak redundánsnak kell lennie, azaz az adatnak mindenképpen el kell jutnia a feladótól a címzettig, attól függetlenül, hogy a hálózat mekkora része semmisült meg.

A Pentagon által meghatározott hálózatnak még két kiegészítő követelménynek kellett eleget tennie:

1.      A hálózatnak többfeladatosnak kellett lennie, azaz a számítógépeknek egyszerre több képpel kellett kapcsolatot tartani;

2.      A kapcsolatnak aszinkronnak kellett lennie, azaz az adat küldése a feladó részéről független kellett legyen a címzett vételkészségtől.

1968-ban az ARPA megterveztette a BBN céggel az első hálózati hardvert és szoftvert. Az első hálózat neve ARPANET lett, amely először 4 gépből állt, majd lassan fejlődött. A Pentagon létrehozta az USA-ban a MILNET, Európában a MINET hálózatot.

Szintén a 70-es években fejlesztette ki a UNIX operációs rendszert az AT&T Laboratories. Az amerikai trösztellenes törvény hirtelen megváltozásának köszönhetően az amerikai egyetemek ingyen megkapták a UNIX operációs rendszert. A UNIX Berkeley változata a Berkeley-ben található University of California egyetemen született meg.  Az amerikai Védelmi Minisztérium döntése alapján a TCP/IP-t be kellett ágyazni a Berkeley UNIX-ba. Mindezek lehetőséget teremtettek arra, hogy az amerikai egyetemek egy szabadon elérhető hálózati operációs rendszerhez jussanak, aminek következtében hevesen érdeklődni kezdtek számítógépeik hálózatba kötésének lehetőségei felől. A 80-as évek elején a National Science Foundation (NFS) a Berkeley UNIX-ra és a TCP/IP-re alapozva létrehozza a Computer Science Network (CSNET) elnevezésű hálózatot, amely az amerikai egyetemek belső hálózata volt. Ezt a hálózatot eleinte elsősorban adatátvitelre (ftp), levelezésre (email), hírcsoportok szervezésére használták (news). A TCP/IP folyamatos elterjedésével lassan kialakult az a lazán összefüggő hálózat, amelyet ma Internet néven ismerünk.

A TCP/IP elterjedésében nagy szerepet játszott az a tény, hogy szabadon felhasználható és terjeszthető, valamint az amerikai kormány erősen támogatta az elterjedését.


Next: Az Internet fizikai elérése Up: A TCP/IP protokoll Previous: A TCP/IP protokoll   Tartalomjegyzék

 
Misóka Zoltán 2000. 10. 05.