ElőszóEz az irat az ELTE számítástechnika szakán házi dolgozatként készült el eredetileg. Az eredeti dokumentumot az Interneten elérhetővé tettük, és számos módosító javaslat után most kiadjuk a javított változatot. Remélem, ebben már nincs komoly hiba. (Az eredetiben sem volt sok.)
Ezennel közreadjuk, azaz bárki számára engedélyezzük másolását, terjesztését,
ha az eredeti forrást megjelöli. Nem vállalunk felelősséget az esetleges
tévedésekért, pontatlanságokért, valamint azért, ha valakinek a dokumentum
megformázza a merevlemezét, vagy beteszi a macskáját a mikrosütőbe, bár
tudtommal ilyenre nem képes. (De ha valaki áttenné egy ``közkedvelt''
szövegszerkeszőbe, amely annyira ``fejlett'', hogy vírusokat is képes
terjeszteni, akkor még az sem kizárt. A LaTeX-ről ilyet nem
tudok Építő jellegű javaslatokat, kiegészítéseket szívesen fogadunk az alábbi címre: horvatha@rs1.szif.hu
Remélem, ez a kis irat sokak számára érdekes lesz, vagy esetleg kedvet
csinál a Linux megismeréséhez. Annak meg méginkább örülnénk, ha sikerülne
jócskán kiegészíteni a vállakozó szellemű Linux-kedvelők által írt részekkel.
Azok, akik egy komplett fejezetet megírnak, bekerülnek a szerzők listájába,
kisebb korrekciók javaslói pedig a köszönetnyilvánításba. Nem túl nagy
dicsőség, de ez van.
Győr, 1997. július 19.
Horváth András
|