A Linux fiatalkora (1.0.0-1.2.13) A POSIX szabványosítás megfelelő szintű elérésével 1994. márciusában megjelent az 1.0.0 sorszámú kernel. Ekkortól kezdve egy speciális sorszámozási eljárást vezettek be a fejlesztők: A verziószámot három, ponttal elválasztott nemnegatív egész jelzi. Az első a fő verziószám, ami csak a rendszermag lényegét érintő változásoknál vált eggyel nagyobbra. A második szám elég speciális jelentésű: ha páros, akkor stabil, tesztelt kernelről van szó, amit bárkinek ajánlanak használatra, míg a páratlan szám tesztváltozatot jelöl, amit inkább azoknak javasolnak, akik tesztelni, fejleszteni szeretnék a kernelt, és akiknek nem számít, ha a rendszer néha ``elszáll''. A harmadik szám pedig kisebb módosításokkor ugrik egyet.    Ábra: A Linux "hivatalos" emblémája Ennek megfelelően egyszerre két szálon fut a legújabb verziószám: pl. a legfrissebb két kernel sorszáma 2.0.30 illetve 2.1.46. A stabil verziókba csak olyan modulok kerülhetnek bele, amelyek a fejlesztői változatokban már üzembiztosnak bizonyultak. Ez a fura sorszámozás lehetővé teszi, hogy az egyszerű felhasználók csak a valóban használható változatokat kapják meg, de közben az esetleg még hibákat tartalmazó fejlesztői változatok is hozzáférhetőek legyenek. A későbbiekben mi csak a stabil verziószámokkal foglalkozunk, mert ezek a ``hivatalos'' változatok. Ezen változatok nem hoztak újabb hatalmas áttörést, mert az már korábban bekövetkezett. A fejlesztés során a rendszermag egyre hatékonyabb lett, beépítették a legújabb hardverek meghajtóit (CD-olvasók, PCI-buszok, újabb SCSI-eszközök, stb.). Talán leginkább az 1.2.x-es kernelekkel bevezetett új végrehajtható programformátum, az ELF megjelenését kell itt megemlíteni. Ebben az időben a Linux alatti felhasználói programok száma nőtt meg hihetetlenül. Míg korábban főleg már meglevő szoftvereket vittek át a Linux alá, addig ekkor már megjelennek azok a programok, melyeket Linux alatt fejlesztenek, és innét viszik át a többi rendszerre. Ekkor már nagy szoftvercégek is elkészítik programjaik Linux-os változatát (pl. Maple V, Motif 2.0). Ezek természetesen nem szabadterjeszésűek, és az, hogy megéri Linux-ra is adaptálni őket, egyértelműen jelzi, hogy a Linux-felhasználók tábora világméretekben is piacot jelent. Ekkortájt egyre több Linux-disztribúció kezd megjelenni, azaz több cég olyan programcsomagot állít elő, amelyekkel a Linux telepítése, karbantartása sokkal könnyebb, mintha mindenki egyenként gyűjtené be a rendszer részeit. Ezekről egy későbbi fejezetben külön szólunk.