dselect - a dpkg "másik" frontendje


//* Azért a másik, mert az "egyik" - egy korábban születet HOGYAN alapján - az apt. (Az is itt van valahol ;-) *//


Elõszó:
=======
Jelen dselect-HOGYAN az "apt HOGYAN"-ban leírtak alapján íródott. Ennek oka, hogy akinek szüksége van ebben és az apt-HOGYAN-ban leírt információkra (magyarul: kezdõ), összehasonlíthassa a két frontend elõnyeit és hátrányait, hogy a feladatnak megfelelõ döntést hozhasson az apt illetve a dselect használatáról amikor éppen szükséges. Az apt és a dselect programok egyébként is édestestvérek.

Mi is az a dselect?
===================
A dselect egy szuperjó csomagkezelõ! Bár ez így nem teljesen igaz, hiszen a dselect igazából egy elõtét programja a dpkg-nak. Segítségével lehet a csomagokat feltelepíteni úgy, hogy a dselect elintézi nekünk a függõségeket ami egy igen-igen kényelmes dolog. A csomagok forrásának különbözõ helyeket adhatunk meg. Például CD-ROM, hdd vagy ftp:// vagy akár http://. A legkényelmesebb dolog talán a már feltelepített csomagok up-to-date frissítése. Ezáltal naprakésszé tehetjük rendszerünket, ebben rejlik talán a Debian legnagyobb elõnye. Ne is ragozzuk tovább felejtsük el az apt programot és nézzük mit is kell tenni az dselect program használatához: //* mondtam, hogy az apt-HOGYAN alapján íródott! ...nem? ...akkor mi a gond? ... Olvass tovább, ne csodálkozz! :-))) *//

A dselect telepítése:
=====================
Ha nincs fennt, akkor CD-rõl vagy akár ... bla ... bla ... bla ... ez hülyeség! Felejtsük is el gyorsan, ugyanis a dselect -et nem kell külön telepítened, mivel - nagyon helyesen - a dselect a debian alapértelmezett telepítõ programja. Ebbõl egyenesen következik, hogy neked is fenn van a gépeden. Amenyiben ez nem így van úgy feltételezem, tudod miért nincs dselect programod és nem szorulsz a tanácsaimra a telepítésével kapcsolatban. ;-) //* ha ezt a HOGYAN-t az apt HOGYAN-al együtt olvasod, máris láthatod a különbséget, hogy a dselect-et mennyivel könnyebb telepíteni mint az apt programot :-))) *//

Csomagok helye, avagy: /etc/apt/sources.list
============================================
Lássuk, hogy lehet új helyeket / különbözõ médiákat megadni a telepítés forrásaként.

$ dselect

beírására többek közt valami ilyesmit kell látnod:

0. [A]ccess Choose the access method to use.
1. [U]pdate Update list of available packages, if possible.
2. [S]elect Request which packages you want on your system.
3. [I]nstall Install and upgrade wanted packages.
4. [C]onfig Configure any packages that are unconfigured.
5. [R]emove Remove unwanted software.
6. [Q]uit Quit dselect.

Kiválasszuk az

0. [A]ccess Choose the access method to use.

menüpontot, következõ kép:

cdrom Install from a CD-ROM.
nfs Install from an NFS server (not yet mounted).
harddisk Install from a hard disk partition (not yet mounted).
mounted Install from a filesystem which is already mounted.
floppy Install from a pile of floppy disks.
ftp Install using ftp.
apt APT Acquisition [file,http,ftp]

itt, ki - ki lehetõségei és vérmérsékletének megfelelõen dönthet arról, honnan szeretné a csomagok információit beolvastatni a dselect -el. Erõsen javasolt beállítás az:

apt APT Acquisition [file,http,ftp]

menü kiválasztása, mert ez esetben a dselect és az apt telepítõ programok teljesen szinkronban lesznek egymással. A csomagok helyét az /etc/apt/sources.list fájlban állíthatjuk be. Ha mondjuk a telepítésnél elrontottad a dolgot és csak egy cd-t adtál meg a csomagok forrásnak most pótolhatod a dolgot ebbe a fájlba beírva, vagy az apt-setup apt-cdrom programok használatával. Az általad használni kívánt ftp és http címeket is ide kell beírnod. Ezzel sem lesz sok gond, ha mégis, bõvebb információért nézd meg az apt-HOGYAN-t.

Miután megadtad a számodra szimpatikus telepítési helyet / módot / médiát, jöhet az

1. [U]pdate Update list of available packages, if possible.

menu kiválasztása. Ha mindent jól csináltál az update végén kiirja, hogy hány csomag információit olvasta be összesen.Ezután, ha valamit telepíteni szeretnél, vagy csak kíváncsi vagy rá, hogy tegnap :-) óta milyen új csomagok kerültek bele az általad használt dist-be, kiválasztod a:

2. [S]elect Request which packages you want on your system.

menüpontot.Ekkor kapsz egy help képernyõt a dselect csomagkezelés mikéntjérõl.

[SPACE] - (mármint lenyomni :-)

ha van új csomag azt a lista elejére teszi a dselect és egy [n] - (new) betûvel jelöli.
pld.:

===============================================================================
------ New Optional packages in section base ------ //* uj csomagok *//
n_ Opt base kernel-image <none> 2.4.7-1 Linux kernel image for ve.
n_ Opt base kernel-image <none> 2.4.7-1 Linux kernel image for ve.
n_ Opt base kernel-image <none> 2.4.7-1 Linux kernel image for ve.
stb...
stb...
------ Up-to-date Required packages in section base ------ //* up-to-date (ezt hogy kellene lefordítani :-)) szal' az éppen aktuális csomagok. nem pontos, de3 4.30-kor már nem érdekel :p *//
*** Req base base-files 2.2.10 2.2.10 Debian base system miscel.
*** Req base base-passwd 3.2.1 3.2.1 Debian Base System Passwo.
*** Req base bash 2.05-4 2.05-4 The GNU Bourne Again SHel.
stb...
stb...
===============================================================================

Ahogy fent láttuk, az elsõ oszlop tájékoztat a csomagok állapotáról minden az elsõ "*" azt jelzi, hogy a program telepitve van a rendszeren. a masodik "*" azt, hogy milyen állapotváltozásra van jelenleg kijelölve amit még nem hajtott végre a dselect (pld. kijelölted, hogy szedje le, de még nem nyomtál az "install" menüpontra) az utolsó "*" pedig a jelenleg alkalmazni kivánt mûveletet / állapotott mutatja.
pld.: ha *** a program állapota, az azt jelenti, hogy telepitve van a rendszeren és korábban sem és most sem jelöltel ki mûveletet a csomagra. Ha pld. a "-" bill.-el kijelölted törlésre, akkor az állpotjelzõ igy alakul: **- mutatja, hogy jelenleg eltávolításra van kijelölve, de még fent van a rendszeren, tehát pld. egy másik VT-n használhatod. Ha a "-" helyett a "_" -t használtad a törlés kijelölésésre, az purge (tiszta) törlést eredményez. Tehát az elsõ esetben a config fájlok a helyükön maranak, azt nem szedi le a dselect, a második esetben mindent leszed, amit felrakott. (ez termeszetesen nem vonatkozik a program használatából adódóan a $HOME -odban lévõ config fájlokra)

Lehetõségeink:
==============

Navigáció:
----------
n, j, le-nyíl p, k, fel-nyíl kurzor egy sorral le, fel
N, Page-down, Space P, Page-up, <-- egy oldal lapozása le, fel
ctrl+n ctrl+p képernyõ soronkenti gorgetése le, fel
t, Home e, End ugrás a csomaglista elejére, végére
d u info lapozása le, fel
ctrl+d ctrl+u info görgetése le, fel
B, bal-myíl F, jobb-nyíl csomaglista görgetése 1/3 képernyõvel
ctrl+b ctrl+f csomaglista görgetése karakterenként

Csomag mûveletek:
-----------------
+, Insert csomag telepítése =, H jelenlegi állpotban megtartása
-, Delete csomag törlése :, G csomag ujratelepítése, frissitése
_ csomag teljes törlése

Egyéb:
-------
Quit, exit, overwrite fogalmam sincs ;-) ?, F1 súgó
Return kilépés a függõségek rendezésével i, I info ablak váltása
Q kilépés a függõségek rendezése nélkül o, O csomagok rendezése
X, Esc kilépés a változtatások elvetésével v, V tervezett változtatások
R visszatérés a kiindulási állapotba ^l képernyõ ujra rajzolása
U javasolt csomagok kijelölése / keresés a csomagnevekben
D függõ csomagok rendezése \ tovább keresés

Csomagok státusza:
------------------
Space - nem nem telepített
* - telepített
- - jelenleg nem telepített, de a konfigfájlok megvannak
U - ki van csomagolva, de nincs beállítva
C - a csomag beállításánál hiba lépet fel
I - a csomag telepítése közben hiba lépet fel
n - uj csomag

Proxy használata:
=================
Izlés szerint beírod a profile, bash_profile, bahrc, vagy a mittomén fájlok valamelyikébe:

http_proxy=http://proxy.mainet.hu:3128/
ftp_proxy=http://proxy.mainet.hu:3128/
export http_proxy
export ftp_proxy

a proxy használatot ezzel elintéztük, további infóért keress valami proxy-HOGYANT :-) vagy nézd meg az apt-HOGYAN-t ;-)

Upgrade:
========
Ne törõdj vele! :-) Na jó azért néha indítsd el a fõmenübõl a csomag nyilvántartás frissitését (lásd fent) ha ez megvan üss egyet az install menün is. Ha nem jelöltél ki semmit telepítésre, akkor csak a jelenleg fennlévõ csomagokat frissiti. Ha új csomagokat is telepítesz természetesen az új csomagok telepítése mellet a régiek frissitése is megtörténik.

Telepítés:
==========
Az apt-HOGYAN-al öszhangban, legyen az fvwm95. Ha beléptünk a [Select] menübe rögtön keressünk is rá a csomag nevére. A "/" bill. lenyomása után irjuk be a megjelenõ kérdõjel mögé: "fvwm95" (idézõjelek neélkül). Ezután csapjunk az [Enter] bill.-re. Valami ilyesmit láthatunk:

===============================================================================
dselect - main package listing (avail., priority) mark:+/=/- verbose:v help:?
EIOM Pri Section Package Inst.ver Avail.ver Description
__ Opt x11 fvwm-common <none> 2.2.5-1 Files shared between the..
__ Opt x11 fvwm95 <none> 2.0.43ba-15 Win95 lookalike Window Ma.
__ Opt x11 fvwm95-icons <none> 2.0.43ba-15 Win95ish icons for X......
__ Opt x11 gbib <none> 0.1.1-1 user-friendly editor and..
__ Opt x11 gdm <none> 2.0-0.beta4 GNOME Display Manager.....
__ Opt x11 gentoo <none> 0.11.16-1 A fully GUI configurable..
__ Opt x11 gkrellkam <none> 0.2.0c-1 GKrellM plugin that displ.
__ Opt x11 gkrellm <none> 1.0.8-2 Multiple stacked system m.
__ Opt x11 gkrellweathe <none> 0.2.7-1 A weather monitor plugin..
__ Opt x11 glcpu <none> 1.0-dr6-4 The GLcpu program is a 3Df
-------------------------------------------------------------------------------
not installed ; purge (was: purge). Optional
fvwm95 - Win95 lookalike Window Manager for X
-------------------------------------------------------------------------------
fvwm95 is a Window Manager for the X Window System, configured to look like
a win95 user interface. Fvwm95 is no longer maintained upstream; it's main
continued advantage is that it has low resource requirements compared to
some of the other window managers that attempt to look somewhat like
windows 95. (TM)
===============================================================================

Az fvwm95 csomagon állunk a kurzorral. Telepíteni szeretnénk ezért kijelöljük a
[+] vagy az [INSERT] gombok valamelyikével. Ekkor kapunk egy információs lapot aról, hogy a csomag függ más csomagok meglététõl, vagy éppen egy már telepített csomaggal nem fér össze és ezt a "problémát" hogyan oldhatjuk meg. Nyomjunk [SPACE]-t a tovább lépéshez. Valami ilyesmit láthatunk:

===============================================================================
dselect - recursive package listing mark:+/=/- verbose:v help:?
EIOM Pri Section Package Description

_* Opt x11 fvwm95 Win95 lookalike Window Manager for X
_* Opt x11 fvwm-common Files shared between the fvwm, fvwm1
_* Opt libs xlibs X Window System client
_* Opt x11 fvwm95-icons Win95ish icons for X
_* Opt x11 xterm X terminal emulator

fvwm-common not installed ; install (was: purge). Optional
fvwm95 depends on fvwm-common
===============================================================================

Na most sikíthatunk: ÚÚÚÚRISTEN! MITAKAREZMÉG RÁMSÓZNI??? azt apt-HOGYAN szerint csak három csomag kell az fvwm95 nek! pfff... degáz!
Nos nem feltétlenül. Azert ne felejtsük el, hogy egy csomag telepítése nagyban függ attól, hogy mi volt már telepítve elõtte a rendszeren. A dselect nem mutatja meg azokat a telepítendõ csomaggal - egyebként függõségben lévõ - csomagokat amik már telepítve vannak a rendszerben. Ez töklogius.
Egyébként az fvwm95 csomag teljes függõségi információig megjelenítheted, ha ráálsz a kurzorral az fvwm95 csomagra és buzgón csapkodod az [i] bill.-t.
Ezen kívûl láthatjuk a dselect program nagyszerüségét abban is, hogy megmutatja azokat a csomagokat is, melyek ugyan nem feltétlenül szükségesek az fvwm95 mûködéséhez de telepítésük ilyen - olyan okból javasolt.
A példánál maradva: ha valaki olyan elvetemült, hogy fvwm95 ablakkezelõre van szüksége az biztos megörül majd az fvwm95-icons csomagnak is. Ez a csomag nem feltétlenül szükséges a számára, így ha mégis kihagyja, ([_] bill.) nem pampog érte többet a dselect.
Ha az apt-HOGYAN alapján telepítettük az fvwm95 csomagot, nagy valószínüséggel nem is fogsz róla tudni, hogy létezik hozzá egy fvwm95-icons csomag is.
Ez természetesen nem csak a példának felhozott fvwm95 csomaggal van igy, hanem szinte minden csomagnak vannak "javasolt függõségei" amik konnyebbé, hatékonyabbá tehetik az általad használt programokat. Az apt pedig elrejti elõled ezeket!
Szóval, ha eldöntöttük, hogy pontosan mire van szükségunk egy [ENTER] a fõ csomaglistára visz bennünket. Ha mást nem szeretnénk kijelölni telepítésre vagy eltávolításra szintén [ENTER] és a fõmenüben vagyunk. Sõt, éppen az [Install] menüponton állunk ;-) A változatosság kedvéért üssünk mégegyszer az [ENTETR]-re! Ekkor a dselect elõzékenyen felsorolja nekünk, hogy pontosan mit is szeretnénk csinalni. [Y] vagy [y] -t nyomjunk, ha félünk, hogy elkopik az [ENTER] ugyanis ez a három bill. ugyanazt jelenti ;-) Ha véletlenül kijelöltük a libc6 -ot eltávolításra könnyen kaphatunk egy fél kilométer hosszú listát az eltávolítandó csomagokról. :-) Ebben az esetben inkább menjünk vissza és próbáljuk meg helyrehozni a hibánkat :-) Jah, igen! Ilyenkor segít a [n], [N], [CTRL]+[c], [POWER], [RESET], shutdown -r now egy másik terminálba, stb... :-)))

Csomagok törlése:
=================
Pont ugyanilyen egyszrû, csak a [-] vagy a [_] bill.-t nyomod le az fvwm95 csomagon és eljátszod a dolgot visszafelé. (De nem úgy értem, hogy elõször a [Remove] menübe menj bele és az utosó a [Select] :-) //* bár, ha ez nem egyértelmû, - baráti jó tanácsként mondom - ird be valahová, ahová éppen van hely: apt-get install windows :-) *//

Végszó:
=======
A dselect-nek és az apt-nek is megvan a saját elõnyei hátrányi, de ezek használat közben mindenki számára egyértelmûen kiderülnek.
Mindeki maga döntse el, hogy mit használ a programok / csomagok telepítésére eltávolítására. Én mindkettõt használom! Ha valamit gyorsan fel kell rakni, apt. de ha késõbb van idõm, dselect el megnézem, hogy vannak-e javasolt függõségei a csomagnak amivel esetleg jobban ki tudom használni az apt-al telepített csomagot. Ez egyébként is roppan kényelmes, hiszen elég belépni a dselect [Select] menüjébe majd rögtön egy [ENTER]-el vissza a fõmenübe, és kilépés elõtt közli a dselect, hogy egy korábban telepített csomagnak "javasolt függõségei vannak". Ha akarom felteszem, ha nem akarom nem teszem fel. Ennyi. A másik nagyon jó tulajdonsága a dselect-nek a HOGYAN elején említett csomag frissítés után a [Select] menüben megnézhetjük az utolsó frissítés óta a dist.-ba került új csomagokat.

Ha úgy döntesz, hogy te is együtt használod a két csoamgekezõt, mindössze annyit kell, hogy szem elõt tarts, hogy a dselect az apt nyilvántartásából készíti el saját nyilvántartását, igy ha apt-get update -el frissitetted a csomaglistát és a dselect [Update] menüpontjával nem frissited a dselect nyilvántartását, akkor eltérés lesz a kettõ között ami bonyodalmakhoz vezethet. Ennek elkerülésére, javaslom, hogy a csomaglistát a dselect-el frissitsd, ugyanis a dselect frissiti az apt nyilvántartását. Vagy, ha már apt-al frissitettél, akkor dselect használata elõtt azt is frissitsd (az csak egy par mp, mivel az apt már letöltötte a szükséges infót a csomagokról)

TERMÉSZETESEN NEM GONDOLTAM KOMOLYAN A HOGYAN ELEJÉN AZT, HOGY: FELEJTSÜK EL AZ APT PROGRAMOT! AKI OLVASTA AZ APT-HOGYANT, TUDJA MIÉRT KERÜLT BELE EBBE A HOGYANBA EZ A KOMPROMITÁLÓ MONDTAT :-)))

e szörnyûséget elkövette: l4mer|E mail.: l4mer@lamer.hu

kopirájt, vagy ilyesmi ;-)
=========================

AZT CSINÁLSZ EZZEL A DOKSIVAL AMIT CSAK AKARSZ, EGYETLEN DOLGOT TARTS SZEM ELÕTT: HA ÚJRAÍROD BÕVÍTED VAGY MITTOMÉN, A FÖRMEDVÉNYED VÉGÉRE, VAGY AHOVÁ LESZ HELY (HÁTHA A DOKSI VÉGÉRE MÁR ÍRTÁL VALAMIT AKKOR ODA NYILVÁN NEM FÉR :-) IRD ODA, HOGY AZ EREDETI DOKSIT A

HTTP://DEBIAN.SZINTEZIS.HU/

-N TALÁLTAD! VALAMINT A SAJÁT KOPIRÁLYTODBA IRD BELE, HOGY EZ AZ INFORMÁCIÓ NEM VESZHET EL! APÁRÓL FIÚRA :-))) EZER KÖSZÖNET ÉS HÁLA ÉRTE! PERSZE SZERINTEM ETTÕL NEM KELL TARTANI, MERT AZ ELKÖVETKEZENDÕ SZÁZ ÉVBEN NEMIGEN ÍRJA EZT ÁT SENKI, UTÁNA MEG MÁR MINEK? :-))) NA CSÁ CSUMI CSÁ CSÁ :-)))