Az eddigiekből már kiderült, hogy az Internet címek 32 bites számok, amelyeket négy (decimális) oktet formájában írunk le, pl.: 128.6.4.7. Ténylegesen háromfajta cím létezik. A probléma abban gyökeredzik, hogy a címnek a hálózatot is, és a hálózati gépet is jelölnie kell. Kezdetben úgy tartották, hogy rengeteg hálózat fog létrejönni. Ezek közül sok lesz majd kisméretű, de valószínűleg 24 bit kell az IP címek leírására. Azt is felvetették, hogy néhány nagyméretű hálózatnak 24 bit kell majd a gépei IP címének a leírására. Úgy látszott, hogy 48 bites címeket kell bevezetni. A tervezők azonban 32 bites címeket akartak használni. A megoldás a kettő között fekszik. Feltételezték, hogy a legtöbb hálózat kisméretű lesz. Háromfajta címtartományt vettek fel. Az 1 és 126 közötti számokkal kezdődő címek a négyből csak az első oktetet használják a hálózat megcímzésére. A maradék három oktet, azaz 24 bit, jelölheti a gépeket. Az így konstruált címeket nagyméretű hálózatok használják. A címzés ezekből viszont csak 126 darabot enged meg. Ilyen hálózat az Arpanet és még egy pár nagy kereskedelmi hálózat. A csatlakozó intézmények közül kevesen kapnak ilyen ,,A osztályú'' IP címet. A hálózaton a leggyakoribb a ,,B osztályú'' cím, amikor a négy oktetből az első kettő a hálózat (128.1-től 191.254-ig), a maradék kettő (tehát 16 bit) pedig a gépek megcímzésére szolgál. (A hálózat címében a 0 és a 255 nem használható a lejjebb olvashatóak miatt. A 127 szintén tiltott, mert ez speciális célokra van fenntartva.) Az így kialakított címzés egy hálózaton belül tehát 64516 gépet engedélyez. (Lehetőség van több B osztályú cím felvételére is, ha ez kevés lenne.) Végül pedig a "C osztályú" címek azok, amelyekben az első három oktet jelöli a hálózatot (192.1.1-től 223.254.254-ig). Az ilyen hálózatokhoz maximum csak 254 gép csatlakozhat, de ezekből sok ilyen lehetséges. A 223-nál nagyobb számokkal kezdődő címeket ,,D'' és ,,E'' osztályként jövőbeli használatra tartalékolják. (A D osztályú címeket úgynevezett csoportcímzésre (multicasting) használják; ezek címzése 224.0.0.0-tól 239.255.255.255-ig tart.)
Sok hálózat számára hasznos, ha a hálózati címét felosztja alhálózatokra. A Rutgers egyetem például a B osztályú 128.6 címen érhető el. A harmadik oktetet arra használja, hogy a helyi Ehternet alapú hálózatokat megkülönböztesse egymástól. Ennek a felosztásnak ez egyetemen kívül semmilyen jelentősége nincs. A többi intézmény ebből semmit sem vesz észre. A címzéskor nem nézik a harmadik oktetet. A Rutgers-en kívüli gépek továbbra is ugyanazon az úton fogják küldeni a datagrammokat mind a 128.6.4, mind a 128.6.5 hálózatra. Az egyetemen belül azonban ez nem igaz. Minden egyes egyetemi átjárónak külön bejegyzése van az egyetemen található összes alhálózatról, míg az egyetemen kívüli átjáróknak csak a 128.6-ról van bejegyzésük. A fenti elosztást úgy is meg lehetett volna valósítani, ha az egyetem az alhálózataira C osztályú címeket kapott volna. Ezzel persze az egyetemen kívüli világ számára lett volna komplikáltabb a dolog, hiszen minden átjárónak az összes ilyen címet be kellett volna jegyeznie a táblázatába. Ez pedig az útvonalak nyomonkövetését nehezebbé tette volna. A B osztályú cím felosztásával mintegy elrejthető a belső felépítés, és így sok vesződségtől kímélünk meg másokat. Az alhálózatok ilyen felosztása speciális igényeket támaszt a hálózati szoftver felé.
Az IP címekben a 0 és a 255 speciális jelentéssel bír. A 0 az olyan gépek számára van fenntartva, amelyek nem tudják a hálózati címüket. Bizonyos helyzetekben lehetséges, hogy egy számítógép nem tudja, melyik hálózatra csatlakoztatták. A 0.0.0.23 például egy olyan számítógép címe, amelynek hosztszáma 23, de nem tudni, hogy melyik hálózaton. A 255-t üzenetszórásra (broadcast) használják. Az üzenetszórás lényegében egy olyan üzenet, amelyet az adott hálózaton minden számítógép lát. Olyankor használatos, amikor a ,,címzett ismeretlen''. Tegyük fel például, hogy egy, a hálózatra kapcsolt számítógép nevére van szükségünk, mert az Internet címét szeretnénk tudni. Mondjuk, hogy a legközelebbi névszolgáltatónak nem tudjuk a címét. Ilyenkor segít az üzenetszórás. Előfordulhat az is, hogy egy információt több rendszerrel meg szeretnénk osztani. Ilyenkor hatásosabb az üzenetszórás, mintha az érdekelt rendszerekhez külön küldenénk datagrammokat. Az üzenetszórás megvalósításához egy olyan IP címet kell formálni, amelyben a hálózatot jelölő részbe a küldő hálózat címét, a gépet jelölő részbe pedig csupa egyes bitet (azaz 255-t) írunk. A 128.6.4 hálózaton ez így nézne ki: 128.6.4.255. Az üzenetszórás tényleges megvalósítása az adott közegtől függ. Az Arpanet-en és két gép közötti hálózatokon nem lehet üzenetszórást alkalmazni, ellentétben az Ethernet alapú hálózatokkal, ahol a csupa egyes bitből álló Ethernet című üzenetet az azon a hálózaton lévő minden számítógép veszi.
Annak ellenére, hogy a 128.6.4 hálózaton az üzenetszórás hivatalos alakja 128.6.4.255, egyes megvalósításokban létezik erre más cím is. A szabvány megengedi a 255.255.255.255 használatát is, amely az adott lokális hálózat összes gépének szóló üzenetet jelenti. Sokszor egyszerűbb ezt a címet használni, mint a lokális hálózat címével a fenti módon megformálni az üzenetet. Ezekhez jön hozzá az a tény, hogy egyes korai megvalósításokban a 255 helyett a 0-t használták üzenetszórásra, azaz a fenti példában 128.6.4.0 lenne az üzenetszóró cím. (Nevezetesen a Berkeley Unix egyik kezdeti változatának TCP/IP kódjáról van szó. A hibát azóta természetesen kijavították, de a ,,félreértés'' az abból származtatott egyes kereskedelmi rendszerekben tovább él - a fordító.) Végül léteznek olyan régebbi rendszerek, amelyek egyáltalán nem ismerik az alhálózat fogalmát, számukra a fenti hálózatot a 128.6, és így az üzenetszórást a 128.6.255.255 vagy a 128.6.0.0 cím jelenti. Addig, amíg az üzenetszórás körüli kavalkád nem tisztul, igen veszélyes dologgá is válhat (szerintem ez ma már kevésbé igaz; a rendszerek 99%-a a 255-t használja - a fordító).
Mivel a 0 és a 255 speciális célokra használatos, ezért a hálózati gépek címeiben ennek a két számnak nem szabad szerepelnie. Az IP címek nem kezdődhetnek se 0-val, se 127-tel, se 223-nál nagyobb számmal. Az ezeket a szabályokat megszegő címekre Marslakókként hivatkoznak, mert elterjedt, hogy a Mars Központi Egyeteme a 225-ös hálózatot használja. (amerikai poén)