8. fejezet. Rendszeradminisztráció

A felhasználó és a csoportok

A Linux alatt, a felhasználók három kategóriába sorolhatók: Te magad, a csoport, amelybe tartozol, és a többi felhasználó. Minden felhasználónak van egy saját könyvtára, amely a /home könyvtárban található. Például, ha a bejelentkezési neved pisti, a saját könyvtárad a /home/pisti lesz. Gyakran látod majd a ~ rövidítést, ez is a saját könyvtáradat jelenti. Ezt a jelet a bash parancsértelmező ismeri fel. Az egyetlen kivétel a root felhasználó témaszáma, aminek a könyvtára a /root (tehát nem a /home alatt van). A saját felhasználói könyvtár fogalma lehetővé teszi, hogy megvédd a személyes fájljaidat a többi felhasználótól (pl. megtilthatod nekik az olvasást). Csak a rendszergazdának (root felhasználó) van joga az összes személyes fájlhoz.

Több mint valószínű azonban, hogy meg akarsz osztani fájlokat más felhasználókkal. Ezért támogatja a Linux a csoportokat. A csoport a felhasználók egy halmaza. Minden felhasználó alapértelmezésben egy csoporthoz tartozik, de lehet akár egy időben több csoport tagja is. A rendszergazda egyik feladata ezeknek a csoportoknak a szervezése, a megfelelő szoftver segítségével. A csoportokat gyakran a felhasználók funkciói alapján hozzák létre: pl. egy cégen belül egy csoportba kerülnek a marketingesek, egy másikba a fejlesztők stb...

Felhasználók menedzselése

Témaszám létrehozása

Láttuk már az adduser parancsot, de szerencsére vannak grafikus eszközök is pl. a linuxconf, amiről itt most szót ejtünk.

A linuxconf egy nagyon sokoldalú eszköz, amely segítségével karbantarthatjuk a Linux-Mandrake konfigurációs fájljait. Ennek az eszköznek köszönhetően, a felhasználói témaszámok menedzselése nagyon egyszerű feladat. root felhasználóként indítsd el a linuxconf-ot. Bal oldalon megjelennek a különböző modulok, a jobb oldalon pedig az éppen aktív modul. Válaszd ki a management of users menüpontot, majd utána a user accounts-ot. Egy lista jelenik meg a gép felhasználóiról. Válaszd ki az add-ot, aztán töltsd ki a megfelelő mezőket (csoportnak választhatod a users csoportot, ez az alapértelmezés. Erősítsd meg a bevitt adatokat, és már készen is vagy!

Különleges témaszámok

Nagyon valószínű, hogy ezekkel a témaszámokkal sohasem kell majd foglalkoznod.

Programok menedzselése (RPM)

Az Intel és a vele kompatíbilis családba tartozó processzorokon futó programokat a következő nómenklatúra alapján nevezik el:

név.verzió.i386.rpm

A Linux-Mandrake alatt két lehetőséged van az RPM csomagok menedzselésére: az rpm program parancssorból, vagy a grafikus Kpackage program. Ne felejtsd el, hogy csak a root felhasználónak van joga programokat telepíteni, vagy eltávolítani!

RPM parancssorból

rpm -opciók program_neve

Program telepítése

rpm -ivh klyx-0.9.8a-f13.rpm

Program frissítése

Program eltávolítása

rpm -e program_név

Program ellenőrzése

rpm -V program_név

Program lekérdezése

Ez esetben a q opciót használd, egy vagy több további opcióval kombinálva. Használd a:

• -qi opciót ha egy feltelepített programról kérsz információt

 
• -qip opciót, ha egy még nem telepített programról szeretnél információt. Ilyenkor meg kell adni a csomag teljes elérési útvonalát

 
• -ql opciót, ha meg akarod tudni a csomaghoz tartozó fájlok nevét és helyét. Add hozzá az opciósorhoz a p opciót, ha a csomag még nincs feltelepítve.

 
• -qpR opciót, ha meg akarod tudni, hogy mely fájlok szükségesek a program telepítéséhez.

 
• -qa opciót, ha minden csomagot le akarsz kérdezni.

Egyéb opciók

A KPackage csomagkezelő

A Linux-Mandrake telepítése

Az indulás (bootolás)

Az első processz, ami elindul az init. Ez indítja el a többi processzt, és számos ellenőrzést is elvégez. Történetesen ez a processz indítja el a mingetty programot mindegyik konzolon, ezeket használod bejelentkezés-kor. Amikor a gépet leállítod, az init állítja le az összes többi futó processzt és ez csatolja le a fájlrendszereket.

Futási szintek

• 0. szint A gép leállítása (Shutdown).

 
• 1. szint Egyfelhasználós üzem (Single user mode). Csak különleges esetekben használatos.

 
• 2. szint Több felhasználós üzem (Multi-user mode) az NFS kiajánlása nélkül.

 
• 3. szint Normális futási szint konzol üzemmódban.

 
• 4. szint Használaton kívül.

 
• 5. szint Normális futási szint grafikus üzemmódban.

 
• 6. szint A számítógép újraindítása (Reboot).

A /etc/inittab fájl

A /etc/inittab fájl leírása:

így néz ki egy tipikus /etc/inittab fájl (a sorszámok nélkül); az alakja a konfigurációtól függhet):

01  # Default mode
02  id:5:initdefault:
03  # System initialization
04  si::sysinit:/etc/rc.d/rc.sysinit
05  l0:0:wait:/etc/rc.d/rc 0
06  l1:1:wait:/etc/rc.d/rc 1
07  l2:2:wait:/etc/rc.d/rc 2
08  l3:3:wait:/etc/rc.d/rc 3
09  l4:4:wait:/etc/rc.d/rc 4
10  l5:5:wait:/etc/rc.d/rc 5
11  l6:6:wait:/etc/rc.d/rc 6
12  # Trap CTRL-ALT-DELETE
13  ca::ctrlaltdel:/sbin/shutdown -t3 -r now
14  # Run gettys in standard runlevels
15  1:12345:respawn:/sbin/mingetty tty1
16  2:2345:respawn:/sbin/mingetty tty2
17  3:2345:respawn:/sbin/mingetty tty3
18  4:2345:respawn:/sbin/mingetty tty4
19  5:2345:respawn:/sbin/mingetty tty5
20  6:2345:respawn:/sbin/mingetty tty6
21  # Run xdm in runlevel 5
22  x:5:respawn:/opt/kde/bin/kdm -nodaemon

id:rstate:action:process

• Az Id egy azonosító szám.
• Rstate a futási szintet jelöli. Ha az adott futási szintben vagy, a sorban lévő utasítást az init végrehajtja.
• Az Action jelzi az init-nek, hogy hogyan indítsa el a szóban forgó processzt (csak egyszer indítsa el, vagy mindig amikor az megszakad, stb...).
• Process jelöli magát a processzt, amit el kell indítani. Ez gyakran egy szkript.

Figyelem: A Linux-Mandrake most már a chkconfig programot használja a futási szintek szerkesztéséhez. Lásd az ennek a programnak szentelt bekezdést lejjebb.

Az 5.-től 11.-ig sorok a futási szinttől függő szkriptek indítását szabályozzák. Az elinduló szkript minden esetben a /etc/rc.d/rc, a futási szintet paraméterben veszi át.

A 13. sorból olvassa ki a rendszer, hogy a Ctrl+Alt+Del billentyűk lenyomására újra kell induljon. Ez veszélyes lehet kiszolgálók esetén. Kikapcsolhatod a Ctrl+Alt+Del kombinációt, ha megjegyzéssé teszed (# jelet írsz a sor elé).

A 15-20 sorok azt jelentik, hogy a 2 és 5 közötti futási szintekben el kell indítani a mingetty programot. A respawn azt jelenti, hogy ha a processz megszakad (pl. exit parancsot kap), automatikusan induljon újra.

A 22. sor a kdm programot hívja meg, ez teszi lehetővé a bejentkezést grafikus felületről.

Nem tanácsos a /etc/inittab szriptet módosítani, mert fennáll a veszélye annak, hogy a számítógép a módosítások után nem indul el! Ha ilyen helyzetben találod magad, használd az indítólemezt.

The /etc/rc.d/ szkriptek

/etc/rc.d/rc.sysinit

Ez a szkript először beállítja a PATH/etc/sysconfig/network, ha nincs, akkor visszajelzi a rendszernek a hálózat hiányát. Ilyenkor a gép neve localhost lesz. A következő lépésben, a szkript aktiválja a lapozó területet (swap partition), kiírja a HOSTNAME változó értékét a képernyőre. Ha használjuk a NIS szolgáltatást, akkor azt is beállítja. Ezek után, a rendszer ellenőrzi a lemez partíciók épségét (fsck -V -a $fsckopciók / parancsal). Ez lehetővé teszi az esetleg sérült fájlrendszerek javítását. Végül, a szkript bekapcsolja a megadott fájlrendszereken az előre beállított kvótákat.

Ez a szkript konfigurálja be a PNP kártyákat is, és ez illeszti be a kernel modulokat. Minden lemez partíciót felcsatol és leellenőriz.

Az operációs rendszer számos fájlt letöröl az indulás során (rm -f parancs), utána beállítja a rendszeridőt. Ezek után következik a soros portok életre hívása.

Az indulási folyamat legutolsó részében a Linux-Mandrake specifikus programok futnak le.

/etc/rc.d/rc

/etc/rc.d/rcx.d/

Nézzük például az rc0.d könyvtárban található linkeket. Ezek akkor futnak le, amikor a gépet leállítod. Látható, hogy a halt kivételével az összes szolgáltatás leáll.

Ezeknek a könyvtáraknak a tartalmát megváltoztathatjuk a ksysv program segítségével.

/etc/rc.d/init.d/ és a szolgáltatások menedzselése

• start-al elindíthatod,
• stop-al leállíthatod,
• restart-al újra indíthatod,
• status-al lekérdezheted az állapotát, illetve a
• reload-al újra betöltheted a démont.

Például írd be, hogy:

/etc/rc.d/init.d/kerneld status

A chkconfig program

• Új szolgáltatás hozzáadása,
• Szolgáltatás eltávolítása,
• A jelenlegi beállítások megjelenítése,
• Az induláskor betöltött szolgáltatások beállításainak módosítása,
• Adott szolgáltatás indulási állapotának ellenőrzése.

A .bashrc és .bash_profile fájlok

A /etc/profile és ~/.bash_profile fájlok segítségével állíthatod be a munkakörnyezetet és a /etc/bashrc és ~/.bashrc fájlokban definiálhatsz "alias"-okat és függvényeket. A /etc/profile és /etc/bashrc fájlok globálisan az egész rendszer beállítását befolyásolják, az adott parancsértelmező minden felhasználójára érvényesek. Azok a fájlok, amelyeknek a neve ponttal kezdődik, személyes beállításokat tartalmaznak, és csak a tulajdonosukra vonatkoznak.

Alias beállításához írd be következő sort, a .bashrc fájlodba:

alias ll='ls -l'

Figyelmeztetés: ne válassz olyan nevet, ami egy már létező paracsra utal.

PATH=$PATH:$HOME/bin
ENV=$HOME/.bashrc
USERNAME="fred"
BLENDERDIR=/usr/local/blender
(...)
export USERNAME ENV PATH BLENDERDIR

A linuxconf használata

A fejlesztés jelenlegi állapotában a linuxconf már nagyon sok gondot levehet a válladról, és hacsak nem vagy tapasztalt Unix guru, bizonyosan megtalálsz benne minden beállítást, amit használni szeretnél.

A linuxconf ezeken felül környezetfüggetlen; van konzolos felülete (szöveges), HTML felülete és grafikus felülete is. A példákban mindig a grafikus felületet használjuk, de az elmondottak vonatkoznak a másik két felületre is.

A grafikus felület így néz ki. Ez a leírás csak azokat a beállításokat tárgyalja, amelyek szükségesek ahoz, hogy a géped gyorsan és megbízhatóan működjön. Így sok bíbelődés nélkül elkezdheted használni a Linux-Mandrake-edet :)

A hálózat

A hálózati beállítások minden Unix rendszerben kulcsfontosságú szerepet játszanak. A Linux sem kivétel. Az ifconfig és a route parancsok kézikönyv oldalai már a címükkel sem csak egy felhasználót riasztottak el (és még mindig félelmetesek -- de ez nem azt jelenti, hogy nem vethetsz rájuk egy pillantást :)). A linuxconf-nak vitathatalan erénye, hogy egy átlátható és jól szervezett felületet ad. Ha a géped nincs hálózatra kötve, akkor ezt a részt átugorhatod.

A gép alapbeállításai

Ez a menüpont lehetővé teszi, hogy beállítsd a géped nevét és a hálózati interfészeket (általában ethernet kártyákról van szó).
 

• Gépnév:

• Hálózati kártya beállítása:

Nem kell hálózati maszkot megadni, ha az kiszámítható az IP cím osztályából. Ha nem ez a helyzet, a hálózat karbantartója biztosan el fogja árulni a beállítást, amit alkalmazni kell.

A hálózati interfész típusa függ a csatlakozó perifériáktól. Válaszd az ethn-t ha ethernet hálózati kártyád van, n az interfész száma (vigyázz hogy elkerüld az ütközéseket), arcn-t ha ARCnet kártyád van, stb...

A kernel modulok, amiket használnod kell, szintén a perifériáktól függenek. Csak akkor kell a moduloknak opciókat megadni, ha a kártyád ISA-s. Ha PCI-os, akkor a rendszer automatikusan beállítja.

Név megfejtés (DNS)

A DNS (vagy Domain Name System, magyarul Tartomány Névrendszer) az Interneten használatos protokoll, ami a gépek nevét és IP számát összerendeli. A név megfejtésére nem a DNS az egyetlen módszer, de erre még később visszatérünk. Most csak azt kell megmondani a gépednek, hogy hogyan "szóljon" a névkiszolgálóhoz, ha szükséges.

Figyelmeztetés: a tartománynév helyett, a névkiszolgálót kell megadni... Ezekben a mezőkben kell az Internet szolgáltatód névkiszolgálóinak az IP címeit megadni (nem a neveit !!). Ne ikszeld be a DNS is required for normal use négyzetet ha nem állsz állandó kapcsolatban a névkiszolgálóval (pl. bérel vonalon vagy szélessávú összeköttetéssel). Kapcsold ki ezt az opciót, ha nem állandó kapcsolatod van (pl. modem).

Útválasztás és átjárók

• Egyéb útvonalak más gépek felé:

Utána erősítsd meg a beállításaidat az Accept gomb megnyomásával. Az újonnan felállított út megjelenik a listán. Ha el akarod távolítani, kattints a Delete gombra.
 

• Útvonalak más lokális hálózatok felé:

A lokális hálózat lehet például Ethernet hálózat. Az ethernet kártya, (vagy valamilyen más hálózati periféria) kap egy IP címet, de ezzel még tud kommunikálni az azonos alhálózaton lévő többi géppel. Hogy létrejöjjön a kapcsolat, hozzá kell adjál egy útvonalat a listához:

Az eth0 interfész címe 10.0.0.1, ez a cím a 10.0.0.0 hálózathoz tartozik. Ezt a művetelet meg kell ismételni minden fizikailag a hálózatra kötött interfésznél.
 

• Más útvonalak hálózatok felé:

• Alapértelmezett út:

Az alapértelmezett utat választják azok az IP csomagok, amelyeknek a címzettjei nem valamelyik elérhető lokális alhálózaton találhatók. Be kell állítanod az Alapértelmezett átjáró értékét. Két lehetőség van:
 

1. Az alapértelmetett útvonal adott: ez esetben egyszerűen a megfelelő interfész IP címét kell beírni.
2. Az alapértelmezett útvonal dinamikus: ez az eset a modemen keresztül az Internetre kapcsolódó gépekre vonalkozik (lásd a "PPP/SLIP/PLIP" részt). Ilyenkor az interfész címe minden alkalommal változhat, ezért a 0.0.0.0 értéket kell a mezőben hagyni. Az alapértelmezett útvonalat a rendszer felkapcsolódáskor automatikusan beállítja.

Beikszelheted az útválasztó aktiválása rubrikát, ha a géped útválasztóként is működik (más szóval több hálózati interfésze van, és a csomagokat irányítani akarja az interfészek között).
 

• Az útválasztó démon

Ha a géped útválasztóként működik egy vagy több alhálózatra, az útválasztó démon megkönnyíti az útvonalak minden gépen való felállítását. Az a szerepe, hogy kiküldje a útvonal tábla (routing table) bejegyzéseit más gépeknek.

Ha ezt ki akarod használni, ki kell kapcsolni a Do not send out any routes opciót. Ha a géped egyben alapértelmezett átjáró is, beállíthatod, hogy küldje szét az alapértelmezett útvonal táblát. Ez a helyzet áll fenn, ha ezt a gépet használod az Internetes csatlakozáshoz, és ki szeretnéd küldeni az útvonalat az összes többi gépnek.

A gépnév feloldási módszerek sorrendje

Az IP cím -- gépnév névfeloldást három különböző módszerrel vihetjük véghez:
 

1. hosts: a rendszer átnézi a /etc/hosts fájlt, és keres benne egy olyan bejegyzést ami megfelel az adott névnek vagy IP címnek, majd visszaadja az eredményt. Ez a legegyszerűbb módszer, és a legtöbbször elégséges egy kis helyi hálózathoz;
2. DNS: a rendszer távoli névkiszolgálóktól kérdezi le nevet vagy címet. Erről a módszerről már volt korábban szó;
3. NIS (Network Information System -- Hálózati Információs Rendszer): lásd a következő bejegyzést

Használhatod bármelyik fent említett módszert (egyet vagy többet) és megadhatod alkalmazásuk sorrendjét. Ha az első alkalmazott módszer sikertelennek bizonyul, a másodikon a sor és így tovább. A hosts, DNS sorrend a legjobb megoldás, a NIS-t nem kell használnod, hacsak nem valami nagy Unix hálózat része a géped.

NIS

A NIS protokoll a Sun Microsystems fejlesztése. Segítségével elkerülhető a tárolt információk redundanciája, pl. a témaszámok és szolgáltatások "exportálásával". Ha egy már létező NIS szervert szeretnél lekérdezni, be kell hogy írd a tartománynevet és a gép nevét vagy címét a megfelelő mezőkbe. Ha NIS szolgáltatásba akarsz fogni, tanulmányozd át a NIS-HOWTO-t.

PPP/SLIP/PLIP

A PPP, az SLIP és a PLIP három az ethernet kártyához hasonlítható hálózati interfész. A különbség abban rejlik, hogy a felsorolt interfészek nem állandó jellegűek, hanem csak eseti kapcsolathoz tervezték őket. Ezért szenteljük nekik ezt a külön bekezdést. A SLIP és a PLIP interfészek beállításait itt nem részletezzük, részben azért mert használatuk nem jellemző, részben pedig azért, mert beállításuk egyszerű. A PPP interfész használata sokkal jellemzőbb.

Ezzel az interfész típussal tudsz modemen keresztül az Internetre csatlakozni. A modemhez tartozó soros kaput a /dev/ttySx fájl jelenti, ahol x a soros kapu száma, a /dev/ttyS0 az első soros kapu, (megfelel a COM1-nek), stb.

Meg kell kérdezned az Internet szolgáltatódtól, hogy kell-e PAP-ot használnod. Ha igen, be kell kapcsolnod a megfelelő opciót és nem kell ide beírnod a felhasználói nevet és a jelszót. Ezek után kattints a Customize-ra ami további négy fület takar. Csak a következő opciókat kell megváltoztatni:
 

1. a PAP fül (ha PAP-ot használsz);
2. a Hardware fülnél minden felhasználónak megengedheted, hogy ki- vagy bekapcsolja az interfészt.

Felhasználói témaszámok

A linuxconf-nak ez a modulja lehetővé teszi, hogy a szokásos témaszámokon kívül speciális témaszámokat is létrehozz (mint pl. a PPP témaszámok, ha a géped PPP szerverként is működik), levelezési "alias"-okat és a jelszóellenőrzési szabályokat is. Hacsak nem egy nagy hálózatot adminisztrálsz, valószínűleg csak az első fülre lesz szükséged.
 

• Felhasználói témaszámok (user accounts):

így néz ki a rendszer felhasználóinak listája. Minden felhasználónak van egy egyedi száma, ami alapján a rendszer azonosítja (ez az uid). Ajánlatos az 500 alatti uid-eket békén hagyni, mindegyiknek van már előre megszabott szerepe. A következő képen a felhasználó felvételénél használatos párbeszédablakot láthatjuk:

Amint látható, be kell írni legalább a felhasználói nevet és a felhasználó teljes nevét. Megadhatsz még csoportot is, ha ezt nem teszed, a rendszer egy új csoportot hoz létre, aminek csak az új felhasználó a tagja. A Passwd gombbal tudod megváltoztatni a felhasználó jelszavát. A Tasks gombbal beállíthatod, hogy milyen programok fussanak le rendszeresen (a cron démonnal) az adott felhasználó nevében:

A végrehajtandó feladatot egy parancssorba kell leírni. Például, a képen szereplő beállításokkal, a /home/bela/bin/restore szkript minden vasárnap lefut. Minden bejegyzést egyenként lehet be- és kikapcsolni.
 

• Felhasználói csoportok (user groups):

Az elv megegyezik a felhasználók hozzáadása/eltávolítása folyamattal. Csoportok létrehozásával korlátozhatjuk a fájlok elérését a csoport tagjai számára, feltéve persze, hogy a fájlok jogosultságai jól vannak beállítva. Egy felhasználó tartozhat egy vagy több csoportba is.

Fájlrendszerek

Ezzel a modullal megszabadulhatsz a félelmetes mount parancstól. Három típusú partíciót adminisztálhatsz ezzel a modullal, de itt csak a lokális lemezekkel foglalkozunk. Ezeket az Access local disk fülön keresztül érheted el. Itt láthatod a lokális háttértárak listáját (merevlemez partíciók, floppy meghajtók, CD-ROM meghajtók, és társaik).

Ha egy partíciót a rendszerhez akarsz adni, ahhoz ki kell töltened néhány mezőt:

Alap (Base)

Opciók (Options)

Ha az adott fájlrendszer kritikus a rendszered működése szempontjából, hagyd a dump frequency mezőben az 1-es értéket, különben a fájlrendszert induláskor nem ellenőrzi a Linux, és kellemetlen meglepetés érhet. Az fsck priority mezőt a root fájlrendszer esetén 1-re kell állítani és 2-re vagy magasabb értékre a többi rendszer partíció esetén. Minden más partícióra, vagy nem kritikus perifériára ezeket a mezőket 0-ra kell állítani.

DOS Opciók (DOS options)

Amint az a fül nevéből is kiderül, itt a DOS fájlrendszerek (msdos és FAT) speciális opcióit tudjuk állítani. Ha megadunk egy felhasználót vagy csoportot, minden fájl a felcsatolt fájlrendszeren ennek a felhasználónak vagy csoportnak a tulajdona lesz. A default permission mezőnek a formátuma megegyezik az umask parancséval. Például a 027 meghagy minden jogot a tulajdonosnak (0), elveszi az írás jogot a csoporttól (2) és az összes jogot a többi felhasználótól (7). A "translation mode"-ot hagyhatod auto-ban, nem kell vele foglalkozni.

Egyéb (Misc.)

Még több...