25. Mi az HDB3, illetve a PE digitális kódolási módszer lényege?
26. Mutassa be az ASCII kódrendszert? Hogyan lehet a karaktereit csoportosítani?
27. Mutassa be az RS232C soros adatátvitelt! Mi a DCE és DTE?
28. Milyen modemvezérlõ jelekkel kommunikál egymással egy modem és egy számítógép?
29. Mi az a null-modem?
30. Milyen adatokkal jellemezhetõ egy RS232C soros adatátvitel?
31. Hogyan mûködik az áramhurkot felhasználó soros adatátvitel?
32. Mutassa be, hasonlítsa össze a Az RS-449, -422, -423, és 485-ös szabványokat!
33. Hogyan kapcsolhatók össze a terminálok a terminálvezérlõkkel?
34. Mi az a polling, körbekérdezés, központ felé haladó körbekérdezés?
35. Mi az a koncentrátor illetve a statisztikai multiplexer?
36. Mutassa be az X.21 interfészt!

HDB3 - High Density Bipolar 3 - Nagy sûrûségû bipoláris 3 - A módszer majdnem az AMI -val azonos, de a kódolásba beépítették a hosszú nulla sorozatok kezelését. Mikor 4 egymás utáni “0” bit következik, az utolsót megváltoztatjuk 000K-ra, ahol K polaritása azonos az elõzõ 1-eshez rendelt polaritással. A két egymás utáni azonos polaritásból a VEVÕ már tudja, hogy a második nem 1-et hanem 0-át jelöl. Így már mindig van hosszabb nulla sorozatoknál is jelváltás, de a jelnek egyenfeszültségû összetevõje keletkezne. Ezt is meg lehet oldani, ha a következõ 0000 sorozat elsõ B bitjét K bitjével azonos polaritásúnak választjuk. Mikor a VEVÕ egy B bitet vesz, azt hiszi, hogy az 1-hez tartozik, de mikor a K bitet is veszi, a B és K azonos polaritása miatt tudni fogja, hogy azok nullákat jelöltek.

PE - Phase Encode (Manchester) - Manchester kódolás Ennél jel-átmenet, ugrás jelképezi a biteket, de itt az ugrás irányának is jelentõsége van: pl. 0-1 átmenet 1-es bitet, 1-0 átmenet 0-ás bitet jelöl.

Akkor, amikor több azonos bit követi egymást, akkor a jelnek a két bit között "félidõben" vissza kell térnie az eredeti szintre azért, hogy a következõ bit idején ugyanolyan irányú átmenet következhessen. A jel detektálásakor, visszaállításakor, az alapfrekvenciás, bit értékeket hordozó átmeneteket el kell különíteni a kétszeres frekvenciájú "hamis" átmenetektõl (a mai technikában ez nem okoz nehézséget). Mivel az információt ennél a formánál is jel-átmenetek hordozzák, kiválóan alkalmas mágneses adatrögzítéshez is. Mivel minden bitnél van jelváltás, ezért a szinkronizálás nem okoz problémát. Az egyenfeszültségû összetevõje nulla. A sok elõnyös tulajdonsága mellett az egyetlen hátránya a gyakori jelváltások miatti nagy sávszélessége.

Az ASCII rövidítés az American Standard Code for Information Interchange (=Amerikai szabványos kód az információ kölcsönös cseréjére) kifejezés rövidítése. Az ilyen módon kódolt bitcsoportokat ASCII karaktereknek nevezzük. Az ASCII karakterkészlet 128 hétbites, különbözõ kódot tartalmaz, amelyik mindegyike egy egyedi karaktert reprezentál.

Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy miért 7, és nem 8 bites kódot választottak, hiszen ekkor 256 különféle kód volna lehetséges (és ez a bájtos tárolási módhoz is illeszkedne). Az ASCII kód ANSI X3.4-1977-es szabványának függelékében szerepel az a megállapítás, hogy minimum 7 bit a legtöbb felhasználásban elegendõ. Ez érthetõ is, mert ha az angol ABC-t tekintjük, annak 26 kis, 26 nagybetûje, az írásjelek (vesszõ, kérdõjel, stb.) valamint a 10 szám együttesen már 64 különféle karaktert jelent, aminek kódolásához már 6 bit szükséges.

Az ANSI szabvány az ASCII karakterkészlet definiálásakor a kódokat két fõ csoportba osztotta: grafikus karakterek és vezérlõ karakterek csoportjába.

Grafikus karakterek alatt a megjeleníthetõ, látható, nyomtatható karaktereket értjük, míg a vezérlõ karakterek, a megjelenítés vezérlésére, formájának kialakítására, valamint az információcsere vezérlésére szolgálnak.

A vezérlõkaraktereket három kategóriába soroljuk: — információcsere vezérlõk, — formátumot befolyásolók — információ elkülönítõk. Az elsõ 32 karakter, és az utolsó DEL karakter tartozik ezekbe a kategóriákba.

Információcsere vezérlõ karakterre példa a 04H kódú EOT karakter, amit annak a jelzésére használnak, hogy a karakterek átvitele befejezõdött és ez a kód jelöli, hogy nincs több átviendõ karakter.

Formátum befolyásoló karakterekkel lehet a karaktersorozat megjelenési formáját befolyásolni. Például az LF (0AH) Line Feed (Soremelés) karakter hatására a karakterek megjelenítése az adott pozícióban, de új sorban folytatódik. Pl. az A,B,C,D,LF,E,F karaktersorozat az

formában jelenik meg.

Az információ elkülönítõ karakterek az információ logikai értelemben való elkülönítésére szolgálnak. Ilyen módon lehetséges különbözõ hosszúságú karaktersorozatok — rekordok — átvitele. Ha például három különbözõ hosszúságú rekordot akarunk átvinni, akkor a rekordokat a Rekord Separator (RS) (1EH) karakterrel lehet egymástól elválasztani. A vezérlõkarakterek némelyike a fentiek egyikébe sem sorolható be, ezeket általános vezérlõkaraktereknek nevezzük.

A nagyfokú és széleskörû elterjedése miatt egy számítógép és egy modem, vagy terminál közötti illesztés fizikai rétegének megvalósítása nagyon fontos. Ez teljes duplex, pont-pont típusú összeköttetés kialakítását igényli. Részletesen meg kell határozni a mechanikai-, a villamos-, a funkcionális-, és eljárás interfészeket.

Az ezt megvalósító szabvány megalkotója az Electronic Industries Association elnevezésû, elektronikai gyártókat tömörítõ szakmai szervezet, így az EIA RS-232-C a pontos hivatkozás. Ennek nemzetközi változata a CCITT V.24. ajánlása, amely csak néhány ritkán használt áramkörben tér el. Az ajánlás (Recommended Standard 232 C) az eredeti ajánlás harmadik (“C”) változata.

Mivel személyi számítógépek megjelenésével a benne található soros periféria szabványos illesztõ felületté vált, ezért a soros vonalat széles körben — eredeti funkcióján túlmenõen — kezdték különbözõ perifériális eszközök illesztésére felhasználni.

A szabványleírásban az számítógép és a terminál hivatalos neve:

a kapcsolódó modemé

és a köztük zajló kommunikáció az RS-232 soros vonalon folyik.

Általánosan fogalmazva egy DCE végzi a kommunikációs közeghez történõ fizikai illesztést, azaz a kétállapotú bináris jeleket átalakítja a közegben átvihetõ fizikai jelekké. A legtöbb gyakorlati esetben a DTE egy terminál, vagy egy számítógép, míg a DCE az analóg telefonhálózathoz kapcsolódó modem.

28. Milyen modemvezérlõ jelekkel kommunikál egymással egy modem és egy számítógép?

A funkcionális elõírás a 25 ponthoz tartozó vonalakat megjelöli, és leírja azok jelentését. Az alábbi ábrán annak a 9 vonalnak a funkciója látható (a hozzá tartozó kivezetés számmal), amelyeket majdnem mindig megvalósítanak.

• Amikor a számítógépet vagy a terminált bekapcsolják, az aktiválja (MARK-ba állítja) az Adatterminál kész, (Data Terminal Ready) jelet (20).
• Amikor a modemet kapcsolják be, akkor a modem az Adat kész jelet (Data Set Ready) (6) aktiválja.
• Ha a modem vivõjelet érzékel a telefonvonalon, akkor a Vivõérzékelés (Carrier Detect) jelet (8) aktiválja.
• Az Adáskérés (Request to Send) (4) jelzi, hogy a terminál adatot akar küldeni.
• Az Adásra kész (Clear to Send) (5) azt jelenti, hogy a modem felkészült az adatok fogadására.
• Az adatok adása az Adás (Transmit) vonalon (2), vétele a Vétel (Receive) vonalon (3) történik.

A többi, fel nem tüntetett áramkör a gyakorlatban alig használt funkciókkal rendelkezik: adatátviteli sebesség kiválasztása, modem tesztelése, adatok ütemezése, csengetõ jelek érzékelése, adatok másodlagos csatornán való fordított irányú küldése.

Mivel majdnem minden számítógépnek van soros vonala, gyakran elõfordul, hogy két számítógépet RS-232-C soros vonalon keresztül kötnek össze. Mivel nem DTE-DCE típusú az összeköttetés, ezért a megoldás egy null-modem-nek nevezett “eszköz” (hiszen csak egy keresztbe kötés), amely az egyik gép adási vonalát a másik gép vételi vonalával köti össze. A legegyszerûbb esetben ez elegendõ, ha azonba a modemvezérlõ vonalakat is használnunk kell, akkor hasonló módon néhány más vonal keresztbekötését is el kell végezni.

Adatbitek száma: a gyakorlatban 5, 6, 7 vagy 8 bit.

Paritásbit: használunk paritásbitet vagy nem, és ha igen, páros vagy páratlan paritást alkalmazunk.

Stop bitek száma: ez a soros vonalnak a bitcsoport átvitele utáni garantált logikai 1 állapotának az idejét határozza meg, az egy bit átviteléhez szükséges idõvel kifejezve. Hossza 1, 1.5, vagy 2 bit lehet. A legrövidebb az egy bit, és ez biztosítja, hogy a VEVÕ a következõ bitcsoport vételéhez szükséges szinkronizáló START bit indító élének érzékelésére felkészüljön. Két stop bit használata akkor elõnyös, ha valamilyen okból szükséges a vett adatbitek azonnali feldolgozása és az ehhez szükséges hosszabb idõ.

Adatátviteli sebesség (bit/s): Igen fontos adat, mert ez határozza meg alapvetõen az ADÓ és a VEVÕ szinkronizmusát.

Sok esetben a kommunikációban részt vevõ két oldal nem köthetõ össze galvanikusan. Az RS232 szabvány korlátjait nagyobb távolságú átvitel esetében a földvezetékeken átfolyó kiegyenlítõ áramok okozta földhurkok is jelentik.

Ez kiküszöbölhetõ potenciál-leválasztással. Ennek megvalósítására kidolgozott megoldás TTY interfész, közismert nevén a "20mA-es áramhurok". Lényege: az adó és a vevõoldal mindkét irányban egy hurkot alkotó vezeték-párral van összekötve. Az ADÓ 1 állapotként 20 mA-es áramot küld át hurkon amit a VEVÕ érzékel (áramgenerátorosan tápláljuk a hurkot.). Az információt az áram megléte, illetve hiánya hordozza. (1-van áram, 0-nincs áram).

A maximális sebesség 9600 bit/s, a maximálisan áthidalt távolság 1000 m lehet. Ezen távolságon belüli egyszerû, gazdaságos megoldás, fõleg pont-pont összeköttetés esetére.

Az elektronikában elterjedten használt optikai csatolók nagyon egyszerûvé teszik az alkalmazást, teljes duplex átvitelnél oldalanként két-két ilyen optikai csatoló szükséges.

32. Mutassa be, hasonlítsa össze a Az RS-449, -422, -423, és 485-ös szabványokat!

Az új, RS-449-nek nevezett szabvány valójában három szabvány eggyé ötvözése. A mechanikai, a funkcionális és az eljárási interfész az RS-449 szabványban, míg a villamos interfész két további szabványban van megadva.

Mindkét villamos szabványnál a jeleket az összekötõ vezeték-pár közötti feszültségkülönbség hordozza, és a vevõk bementén lévõ differenciálerõsítõ fogadja ezeket a jeleket. Mivel a zavart indukáló külsõ villamos zaj hatása mindkét vezetéken megjelenik, ezért a különbségképzésnél ezek hatása kölcsönösen kioltja egymást.

E kettõ közül az egyik az RS-423-A, amely az RS-232-C szabványhoz hasonlít abban, hogy minden áramkörének közös földje van. Ezt a technikát asszimmetrikus átvitelnek (unbalanced transmission) nevezik. A másik villamos interfész az RS-422 ellenben a szimmetrikus átvitelt (balanced transmission) használja, amelyben minden fõ áramkör két, nem közös földû vezetékkel rendelkezik.

Ennek eredményeképpen az RS-422-A egy legfeljebb 60 méter hosszú kábelen 2 Mbit/s-os átviteli sebességet engedélyez, sõt rövidebb távolságokra még ennél nagyobbat is. Ezek a szabványoknál már az egy ADÓ mellett több vevõ is lehet a vonalon, de így átvitel csak szimplex. A pont-pont típusú összeköttetés helyett itt már üzenetszórásos összeköttetés van, és ez az ún. multi-drop kialakítás. Teljes duplex átvitelhez két egység között még egy vezetékpárt kell alkalmazni, ellentétes VEVÕ-ADÓ áramkörökkel. Ez a négyvezetékes átvitel.

Az egyre intelligensebb összekapcsolt eszközök igénylik a kétirányú kommunikációt. Ezért 1983-ban az EIA egy újabb szabványt jelentett meg, az RS-485-öt. Az RS-422-höz hasonló szimmetrikus átvitelt használja, de a vonal-páron már több ADÓ és több VEVÕ is lehet és közöttük az egy vezeték-páron fél-duplex összeköttetést lehetséges. Természetesen a teljes duplex kommunikációhoz itt is a négyvezetékes kialakítás szükséges.

Annak elkerülésére, hogy több ADÓ kezdjen a vonalon adni, az adási jogot az egyik kitüntetett eszköznek, az ún. MASTER-nek kell biztosítani. Ez az eszköz címzett parancsok segítségévek szólítja meg a többi eszközt, a szolgákat (SLAVE), és szólítja fel õket esetleges adásra.

A fent részletezett szabványok leglényegesebb jellemzõit:

Sok alkalmazásnál a kapcsolódó kommunikációs vonalak jóval drágábbak a vonalhoz kötött berendezésnél. Sokszor megengedhetõ például, hogy egyetlen kommunikációs vonalon több terminál osztozhasson. A megoldás a terminál vezérlõ (terminal controller) amely a hozzá kapcsolódó terminálcsoporttól érkezõ adatokat egyetlen vonalon továbbítja, valamint fordítva : a vonalról érkezõ adatokat a terminálcsoport felé küldi tovább.

A kapcsolódás, amint az ábrán is látható, két módon lehetséges: a terminálok ugyanahhoz a többpontos vonalhoz (multidrop line) csatlakoznak, vagy sugaras elrendezésben az egyes terminálok külön két pont közötti vonalukkal (point-to-point line) kapcsolódnak a vezérlõhöz.

Terminálvezérlõk kapcsolásánál a kérdés, amely azonnal felmerül: mi lesz, ha a terminálokat egyszerre akarják használni?

Nyilvánvalóan valamilyen hozzáférési elvet kell alkalmazni. A hagyományos módszer szerint egy terminál mindaddig nem juthat szóhoz, amíg a vezérlõ meg nem szólítja. E megoldásnak lekérdezés (polling) az általánosan elfogadott neve.

A lekérdezés másként zajlik a többpontú, illetve a kétpontos (csillag-) vezérlõ esetén.

Többpontos esetben két lekérdezési módszer ismeretes. Az elsõben, amelyet körbe-kérdezésnek (roll-call polling) neveznek, a vezérlõ sorban egymás után üzenetet küld minden terminálnak, amelyben megkérdezi, hogy az adott terminálnak van-e mondanivalója. A lekérdezõ üzenet egy helyszíncímet (site address) vagy állomáscímet (station address) tartalmaz, amely a megcímzett terminált azonosítja.

Minden terminál minden lekérdezõ üzenetet vesz, de csak a neki szólóra válaszol. Ha a lekérdezett terminálnak van elküldeni való adata, akkor elküldi. Ha nem, akkor egy speciális "lekérdezés-visszautasítás” (poll reject) üzenetet küld válaszul. A vezérlõk rendszerint ciklikusan végzik a lekérdezést, de egyes esetekben fontos lehet, hogy egyes terminálok egy ciklus alatt többször is szóhoz juthassanak.

Fél-duplex vonalon terminálonként két vonallekérdezésre van szükség: az elsõ a vezérlõ adását, a második a terminál adását engedélyezi. Mivel a mindkét irányú vonallekérdezés ideje akár több száz milliszekundum is lehet, ezért az összes terminál lekérdezése már túl hosszú idõt igényelhet, még akkor is, ha a legtöbb terminálnak nincs üzenete.

E probléma megoldására van egy másik lekérdezési módszer, az ún. központ felé haladó lekérdezést (hub polling). Ekkor a vezérlõ elõször a legtávolabbi terminált kérdezi le. A megcímzett terminál megfordítja a vonali átvitel irányát. Ha van elküldeni való adata, elküldi a vezérlõnek, ha nincs, akkor a szomszédjának egy lekérdezõ üzenetet küld. Ha ez a terminál szintén tétlen, akkor ez is lekérdezõ üzenetet küld (a vezérlõ felé esõ) következõ szomszédjának. A lekérdezés így terminálról terminálra halad elõre addig, amíg a lekérdezés visszaér a vezérlõhöz. E módszer elõnye az, hogy a tétlen terminálok nem okoznak késleltetést, hiszen a felfedésükhöz — a körbekérdezéssel ellentétben — nem kell a vonal irányát folyamatosan cserélgetni. Elõfordul néha, hogy a lekérdezéshez külön mellékcsatornát használnak.

Csillagvezérlõ esetén valójában nem is lenne szükség lekérdezésre. Ennek ellenére a körbekérdezést gyakran használják ilyen esetekben is azért, hogy a mesterállomás szép sorban kérhesse be az adatokat. Az itt használt lekérdezõ üzenetek különböznek a többpontú vezérlõnél alkalmazottól, ugyanis a terminálok csak a nekik szóló üzeneteket veszik, vagyis nincsen szükség címekre.

A terminálvezérlõknek mûködésmódjuk alapján két csoportjuk van: multiplexerek és koncentrátorok. A multiplexer olyan eszköz, amely a kapcsolódó terminálok üzeneteit elõre megadott sorrend szerinti egy adott idõtartamig (idõrés) veszi, és azokat ugyanabban a sorrendben a kimenõ vonalon továbbítja. Induláskor a multiplexer és a számítógép felszinkronizálják önmagukat. Mivel minden egyes kimeneti idõrés egy meghatározott bemeneti vonalhoz van hozzárendelve, ezért nincs szükség a bemeneti vonalak sorszámának továbbítására.

Ha nincs adat, akkor álkaraktereket kell használni. Nincs lehetõség az idõrések átugrására, mivel a vételi oldal a beérkezõ karakterek pozíciójából tudja azt, hogy melyik karakter melyik terminálról jött.

Ha a tényleges forgalom kicsi, akkor a kimenõ vonalon levõ kimeneti idõrések zöme veszendõbe megy. Ezért gyakran lehetséges olyan kimeneti vonalat használni, amelynek kapacitása kisebb, mint a bemeneti vonalak kapacitásainak összege. Az ezt megvalósító eszköz a koncentrátor. Ilyenkor a terminálok csak valódi adatot küldenek, álkaraktereket nem, de a karakterek származási helyét azonosítani kell. Például úgy, minden karakter kettõzött : egyik a terminál száma a másik a tényleges karakter. Az ilyen elven mûködõ koncentrátorokat, szemben a valódi (szinkron) multiplexerekkel, statisztikai multiplexereknek (statistical multiplexer) nevezik.

A CCITT egy digitális interfész ajánlást adott ki 1976-ban, az X.21-et. Ez az ajánlás a felhasználói számítógép, (DTE), és a hálózathoz kapcsolódó készülék, (DCE) közötti hívásokat, valamint az azok kiadásához és törléséhez szükséges jelcseréket rögzíti.

Az X.21 által definiált 8 vezeték irányát elnevezését és jelentését a fenti ábra tartalmazza.

Az alkalmazott csatlakozó 15 pontos, de nincs mindegyik kihasználva. A DTE a T és C vonalakat használja az adat- és vezérlõinformációk cseréjére. (A C vonal a telefonok on-hook/off hook (kagyló helyén / felvéve) jelével analóg.) A DCE az R és az I vonalakat használja az adatok, ill. a vezérlõadatok számára. Az S vonalon a DCE olyan idõzítési információkat tartalmazó bitfolyamot küld a DCE-nek, amelybõl az egyes bitintervallumok kezdete és vége megállapítható. A szolgáltató választásától függõen létezhet egy B vonal is, amely bitek 8-bites keretekké való összefogására használható. Ha ez az opció él, akkor a DTE-nek és a DCE-nek minden karaktert egy kerethatáron kell kezdenie.

Ha az opció nem él, akkor a DTE-nek és a DCE-nek is minden vezérlõszekvenciát legalább két SYN-karakterrel kell kezdenie, azért, hogy a másik fél felismerhesse a kerethatárokat. A tény azonban az, hogy a vezérlõszekvenciák elõtt akkor is el kell küldeni a két SYN-t, ha érvényben van a bájt-idõzítési opció, ugyanis csak így tartható fenn a kompatibilitás azokkal a hálózatokkal, amelyekben nem létezik ez az opció. Bár az X.21 hosszú és bonyolult dokumentumokra hivatkozik, de a következõ egyszerû példa elég jól illusztrálja fõ jellemzõit. Ebben a példában bemutatjuk, hogy egy DTE hogyan kapcsolódik egy távoli DCE-hez, és hogyan bontja le a kapcsolatot, amikor befejezte, hasonlóan egy közönséges telefonbeszélgetéshez.

Amikor a vonal tétlen (azaz nincs rajta hívás), akkor mind a négy vonal 1-be van állítva. A C és I vonalakra való hivatkozásnál (a CCITT szerint) a logikai egyet Off-nak, a nullát On-nak hívjuk. Ha a DTE hívást kíván feladni, akkor T-t 0-ba és C-t On-ba helyezi, ami megfelel annak, mint amikor egy személy felveszi a kagylót, hogy felhívjon valakit.

 Amikor a DCE a hívásfogadásra kész, akkor ASCII “+” karaktereket kezd el küldeni az R vonalon, jelezve ezzel a DTE-nek, hogy elkezdheti a "tárcsázást". A DTE számok "tárcsázását" a távoli DTE címének bitenkénti elküldésével végzi. A címet ASCII karakterek sorozataként bitenként a T vonalon küldi el. Ezután a DCE ún. hívás-folyamatban jeleket (call progress signals) küld a DTE-nek, hogy informálja a hívás eredményérõl. A hívásfolyamatban a jeleket a CCITT X.96 ajánlása definiálja. Kétjegyû számokból állnak, amelyek közül az elsõ az eredmény általános osztályát, míg a második a részleteket adja meg. Az általános osztályok a következõk :

• a hívás érvényre jutott, próbáld újra (pl. a szám foglalt),
• a hívás nem sikerült és valószínûleg a következõ alkalommal sem fog sikerülni (pl. a hozzáférés gátolt, a távoli DTE nem mûködik, a DTE-k inkompatibilisek),
• rövid idejû hálózati torlódás,
• hosszú idejû hálózati torlódás.

Ha a hívás sikerült, akkor a DCE On-ba állítja az I-t, ezzel jelzi, hogy elkezdõdhet az adatátvitel.

Ezen a ponton kialakult már a duplex összeköttetés, és mindkét oldal szabadon küldhet. C vonalának Off-ba állításával bármelyik DTE kezdeményezheti a kapcsolatbontást. Miután ezt megtette több adatot már maga nem küldhet, de venni még vehet mindaddig, amíg a túloldali DTE küld neki. A 7. ütemben a kezdeményezõ DTE köszön el elõször. Helyi DCE-je ezt I vonalának Off-ba állításával nyugtázza. Amikor a távoli DTE szintén Off-ba állítja a C vonalát, akkor a kezdeményezõ oldal DCE-je az R vonalat 1-be teszi. Végül a DTE nyugtázásként T- 1-be helyezi, majd az interfész új hívásra várakozva tétlen állapotba kerül.

Bejövõ híváskor a kimenõ hívással analóg eljárás zajlik. Ha egyszerre fordulna elõ egy kimenõ és egy bemenõ hívás, akkor a bemenõ hívás törlõdik, és csak a kimenõ hívás jut érvényre. A jelenséget egyébként hívásütközésnek (call collision) nevezik. A CCITT ezt a döntést azért hozta, mert az ütközés idõpontjában lehetnek már olyan DTE-k, amelyek addigra már kiosztották (allokálták) az erõforrásokat a kimenõ hívás számára, így azok újrakiosztásához már túl késõ van.

2. fejezet: Ellenõrzõ kérdések és válaszok 1 - 12

2. fejezet: Ellenõrzõ kérdések és válaszok 13 - 24

2. fejezet: Ellenõrzõ kérdések és válaszok 37 - 48

Ábrajegyzék

Bevezetés

1.fejezet: A hálózatok célja, alkalmazása, alapfogalmak

2.fejezet: Fizikai átviteli jellemzõk és módszerek

3.fejezet: Közeg-hozzáférési módszerek

4.fejezet: Adatkapcsolati protokollok

5.fejezet: Hálózati réteg

6.fejezet: A felsõbb rétegek

7.fejezet: Lokális hálózatok

8.fejezet: A TCP/IP protokoll és az Internet

9. fejezet: Szótár

Tárgymutató