Hálózati kislexikon

 

 

[T]

talk
Angol szó, jelentése: beszélgetés.

A talk egy olyan program neve, amely a hálózat két felhasználója között interaktív -- azaz élõ -- kommunikációt valósít meg. Az elektronikus levelezéssel ellentétben itt a felhasználók egy idõben ülnek a termináluk elõtt, és amit az egyik felhasználó begépel, azt a másik rögtön látja a saját terminálján -- azonnal válaszolhat rá. Hasonlít az IRC-re azzal a különbséggel, hogy itt nincsenek csatornák, és a beszélgetésben részt vevõk száma is korlátozott.
 
távolsági hálózat
A távolsági hálózatok olyan számítógépes hálózatok, amelyek száz kilométernél nagyobb távolságokat hidalnak át. Ilyen például az oktatási intézmények, bankok, cégek, országok közötti hálózat.

 
TCP/IP
A TCP/IP protokollok egy gyûjteménye, amelynek minden tagja az információ Internetbeli közlekedését szabályozza. Úgyszolván ez az internet KRESZ.

 
telnet
A telnet elsõsorban egy protokoll -- mégpedig a távoli bejelentkezés protokolljának -- neve, de így hívják az ezt megvalósító programot is.

A telnet protokoll azt írja le, hogy a számítógép-hálózatokban hogyan lehet egy távoli kiszolgáló szolgáltatásait igénybe venni. A telnet program segítségével be tudunk jelentkezni a hálózat más számítógépeire -- természetesen ez csak akkor lesz sikeres, ha ott rendelkezünk felhasználói azonosítóval. A bejelentkezés után úgy dolgozhatunk, mintha az adott számítógép elõtt ülnénk.
Lásd még: terminál, terminál-emuláció.
 
terminál
A terminál olyan eszköz, amelynek segítségével a felhasználó a kiszolgálóval kommunikálhat. A legegyszerûbb esetben ez egy billentyûzet -- adatbevitelhez -- és egy monitor -- eredmények megjelenítése -- együttesét jelenti.

A terminálok kezdetben karakteres alapúak voltak, ami azt jelentette, hogy csak karaktereket adtak és vettek. A betûk kiemeléséhez speciális karaktersorozatokat használtak. A terminálok ma is fontosak, hiszen egyes hálózati kiszolgálókhoz csak ilyen módon csatlakozhatunk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fogadó oldalnak -- amennyiben az nem terminál -- terminálként kell mûködnie, mintegy annak mûködését utánozva, emulálva. Ekkor beszélünk terminál-emulációról.
 
terminál-emuláció
A terminál-emuláció annak az eljárásnak a megnevezése, amelynek során egy eszköz egy terminál mûködését utánozza. Erre akkor lehet szükség, amikor hálózatba kötött számítógép -- nem terminál -- egy olyan kiszolgálóval akar kapcsolatba lépni, amely kizárólag terminálokkal való kapcsolatokat kezel. A sikeres kommunikáció érdekében a szolgáltatást igénylõ gépnek -- azaz a kliensnek -- terminálfunkciókat kell végrehajtania. A leggyakoribb terminál-emulációk között szerepel a VT100, VT102, ANSI és TTY terminálok emulációja.

 
TIFF
A TIFF (Tagged-Image File Format) a Aldus, MicroSoft és a NeXT cégek által létrehozott képformátum.

A TIFF formátum a különbözõ alkalmazások közötti képcsere megkönnyítésére született. Ezen képformátum által használt tömörítés megegyezik a GIF formátuméval, azzal az eltéréssel, hogy másfajta színkódoló rendszert használ.
Lásd még BMP, GIF, JPEG, PCX, TIFF.
 
time server
Olyan szerver, amely a megfelelô protokollokon keresztül (pl. NTP, DTSS) a hozzá forduló klienseknek továbbítja a koordinált világidôt (UTC). Az elsôdleges time server valamilyen egyéb eszköz (pl. mûholdvevô) segítségével szinkronizálja magát. (L. számítógép-hálózat szinkronizálása)

 
tömörítés
A tömörítés alatt egy olyan eljárást értünk, amely adatokat -- általában állományokat -- alakít át más formátumra abból a célból, hogy kisebb helyen tárolja ugyanazon információt. Többféle tömörítési eljárás ismeretes, ezek elsõsorban hatékonyságban (milyen kicsire tömörít) és gyorsaságban (milyen gyorsan tömörít) térnek el egymástól. A tömörítés legkézenfekvõbb módszerei azok, amelyek az adat ismétlõdõ részeit lerövidítik, az ismétlõdés számát feljegyzik -- például a bbbaaababbb karaktersorozat tömörítve így nézhetne ki: 3b3aba3b.

A tömörített állományok nevei általában az adott eljárást megvalósító program rövidítését viselik. A legelterjedtebbek: arj, gz, zip, Z,
 
tûzfal
A számítógépes hálózatokban a tûzfal egy olyan kiszolgáló (számítógép vagy program), amelyet a lokális és a külsõ hálózat közé, a csatlakozási pontra telepítenek, hogy az illetéktelen behatolásoknak ezzel is elejét vegyék. Ezzel együtt lehetõvé teszi a kifelé irányuló forgalom ellenõrzését is. A tûzfal akkor alkalmazható hatékonyan, ha a teljes kifelé menõ forgalom ezen keresztül zajlik le.

 


Vissza a Mutatóhoz