Az OSI-modell két legalacsonyabb szintjének funkcióit már szabványosították, és a legtöbb LAN összhangban van a három IEEE-szabvány valamelyikével. Bár az adatkapcsolati szint feletti funkciók közös jellemzõit már kidolgozták, de a hálózati és az e fölötti rétegek esetében a szabványok még nem állnak azon a szinten, mint az adatkapcsolati és fizikai rétegek esetén.

LAN-eszközökkel megvalósított fizikai hálózat az állomásai számára általános adatcserére alkalmas kommunikációs szolgáltatást nyújt. Ahhoz azonban, hogy megkapjuk a lokális hálózat valamennyi elõnyét, az általános kommunikációs szolgáltatáson túl további funkciókat is meg kell valósítanunk. Ezek a funkciók a hálózat magasabb szintû rétegeihez tartoznak, és ezeket a hálózati operációs rendszerként ismert programrendszer szolgáltatja. A hálózati operációs rendszer egy szoftver, amely a hálózatba kapcsolt eszközökön fut, és feladata az eszközök közötti kommunikációs szolgáltatások biztosítása.

A hálózatba kapcsolás az információk közös kezelését biztosítja, azonban alapvetõ kérdés a nem közös információk védelme. Ezeket a hálózat részeként mûködõ, beépített védelmi rendszer valósítja meg.

A hálózati eszközök kapcsolatában két megoldási mód lehetséges:

Az elsõ esetben van egy kitüntetett, általában a hálózatba kapcsolt gépeknél nagyobb teljesítményû gép (a szerver) amelynek feladata a többi géprõl (kliensektõl) érkezõ kérések kiszolgálása. Ezt a kialakítást kliens-szerver, magyarul ügyfél-kiszolgáló modellnek nevezik. Valójában mind a szerver mind a kliens a gépeken futó programok formájában jelennek meg, amelyek a gépek közötti összeköttetést kihasználva végzik a munkájukat. Természetesen az ügyfél-kiszolgáló modellnek több, minõségileg más kialakítása lehetséges, attól függõen, hogy egy adott feladat mekkora és milyen részét hajtja végre a kliens- illetve a szerver program.

Egy rendszerben természetesen egynél több szerver is elképzelhetõ.

Az eszközök összekapcsolhatók a demokrácia szabályai alapján: minden gép egyenrangú, és erõforrásainak egy részét bocsátja a hálózaton keresztül a többi gép számára. Ezek az ún. egyenrangú, vagy peer-to-peer hálózatok. Ilyen hálózatokban is elképzelhetõk, hogy az egyik gép csak szerverként mûködik. Ezt azért fontos megjegyezni, mert nem a gépek információ-szolgáltatásban nyújtott szerepe a döntõ, hanem az, hogy az egyenrangúság értelmében bármelyik lehet ügyfél és szolgáltató.

Foglaljuk össze, hogy melyek a hálózati operációs rendszerek által kínált közismertebb funkciók:

Fájl-szerver A nagy kapacitású lemez a legfontosabb erõforrás, amelyet a hálózat megoszthat. A fájl-szerver általában egy számítógép, amely a hálózati kapcsolatán túlmenõen a nagy kapacitású merevlemezes meghajtót kezeli. A fájl-szerver teszi lehetõvé az állomások számára a tárolt fájlokhoz való hozzáférést. Ez a fájl-megosztás különbözõ módon valósítható meg. Megtehetõ könyvtárak alapján, amikor az állomás hozzáférhet egy adott könyvtárhoz és használhatja az ebben a könyvtárban található bármelyik fájlt. Fájl szintû megosztásnál az állomás csak a kijelölt fájlokhoz jogosult hozzáférni. Egyes hálózati operációs rendszerek rendelkeznek rekordlezáró szolgáltatással, és így a program "le tud zárni" egy megadott információt, megakadályozva, hogy bármely más program ehhez hozzáférjen. A jogosultságoknak külön a fájlokhoz és a felhasználókhoz történõ hozzárendelésével a hozzáféréseket finoman lehet szabályozni. Ilyen jogosultságok lehetnek a fájlok megnyitásának, módosíthatóságának, írhatóságának, létrehozásának, másolásának, törlésének engedélyezése.

Nyomtatószerver A lokális hálózat egyik elõnye, hogy képes megosztani a perifériákat, különösen az olyan drága készülékeket, mint a színes lézer nyomtató és a fényszedõ. A nyomtatószerver a hálózat valamennyi állomása számára lehetõvé teszi, hogy másik állomáshoz tartozó nyomtatót használjon. A nyomtatási anyag pontosan úgy rendelhetõ a nyomtatóhoz, mintha a nyomtató közvetlenül a felhasználó saját állomására lenne kötve, valamint rendelkezésre áll egy általános sorban állási szolgáltatás, amivel a nyomtatási anyag még akkor is a nyomtatóhoz rendelhetõ, amikor a nyomtató foglalt. Erre a megoldásra a nyomtató viszonylagos lassúsága miatt is szükség van.

Elektronikus levelezés Egyes hálózati operációs rendszerek lehetõséget nyújtanak elektronikus postai alkalmazásra: Ez a felhasználónak lehetõvé teszi, hogy üzeneteket és dokumentumokat könnyen összeállítson, küldjön, fogadjon és tároljon. Ezen a módon a lokális hálózat átlátszó adatátviteli szolgáltatásával a felhasználók könnyen tudnak egymással kommunikálni. A hálózatba való belépéskor az ilyen rendszer a felhasználónak képes jelezni, hogy levele érkezett-e (ez a hálózat használata közben természetes).

Hálózati névszolgáltatás A hálózat felhasználói és az alkalmazói programok a hálózati nevek alapján kérik a hálózati operációs rendszerrel kapcsolatos szolgáltatásokat. A hálózati neveket mind a hálózati felhasználók, mind a megosztott erõforrások megjelölésére használják. A hálózati névszolgáltatás a hálózati neveket hálózati címekre fordítja le, hogy a szolgáltatáskérés megvalósításához szükséges üzenetek helyesen legyenek címezhetõk. Ilyen módon a hálózat erõforrásaira szimbolikus nevekkel (alias) hivatkozhatunk.

Összekapcsolhatóság Az összekapcsolhatóság egy általános fogalom, ami a lokális hálózaton kívüli kommunikációra utal. A hálózati operációs rendszer az összekapcsolás különbözõ típusait valósíthatja meg. Például a lokális hálózathoz nem tartozó személyi számítógép számára lehetõvé teszi, hogy nagy távolságú távközlési berendezésen, pl. telefonvonalon keresztül hozzáférjen a lokális hálózathoz. Ez az ún. távoli hozzáférés (remote access).

A lokális hálózathoz tartozó állomás számára lehetõséget ad, hogy a hálózat egyik állomása által támogatott osztott kommunikációs szolgáltatás felhasználásával hozzáférjen a hálózathoz nem tartozó számítógéphez. Az osztott kommunikációs szolgáltatással rendelkezõ állomást néha kommunikációs szervernek nevezik. Az így elért számítógépet közvetlenül vagy távoli kommunikációs berendezésen keresztül kapcsolhatják a lokális hálózathoz.

Két vagy több lokális hálózat összekapcsolásakor a hálózatok lehetnek azonos vagy különbözõ típusúak. A hálózatok összekapcsolhatók közvetlenül vagy távolsági hálózaton keresztül.

Hálózatszervezés Bár az alacsonyabb rétegek szabványai, mint pl. az IEEE 802-es szabványok, bizonyos mértékig irányítják a hálózatszervezést, nem definiálják azonban azt részletesen, és nem foglalkoznak a magasabb rétegek komplex hálózatszervezésének követelményeivel. A hálózati operációs rendszer általában lehetõséget ad a hálózat elérésére, megbízhatóságára vonatkozó szervezési szolgáltatásokkal, de ezeknek a szolgáltatásoknak pontos természete hálózatról hálózatra változhat. Egyes esetekben a hálózatszervezés csak egyetlen lokális hálózattal foglalkozik. Máskor egy nagyobb szolgáltatás része lehet, amely egy csoport egymással összekötött hálózat és átviteli berendezés szervezésével foglalkozik.

A hálózati operációs rendszerek illusztrálására, egy rövid összefoglalót adunk az egyik legnépszerûbb ilyen rendszer a Novell cég PC-ken futó Netware 3.12-es operációs rendszerérõl.

A PC-s hálózatokban mind a szerverek mind a munkaállomások (kliensek) eltérõ teljesítményû IBMPC kompatibilis számítógépek. A munkaállomások általában önmagukban is használhatók és rajtuk a DOS operációs rendszer fut.

A szerver operációs rendszere a nagyobb teljesítményt nyújtó, többfeladatúságot biztosító Netware Operációs Rendszer (NOS), a hálózathoz nagyteljesítményû hálózati kártyával csatlakozik.

A munkaállomás hálózati mûködését a gépbe helyezett és installált hálózati kártya valamint a DOS alatt futó két program (a hálózati kártyától függõ IPX.COM és a DOS-ba beépülõ NETX.EXE) biztosítja. A kapcsolati rendszert megvalósító programok rezidensként 40-60 kbájt helyet foglalnak el a munkaállomás memóriájában. Ezért ezen programok helyett ma már inkább a kártyafüggetlenséget biztosító ODI illesztést (IPX-et helyettesíti), illetve a NETX nagy rezidens helyfoglalása miatt a VLM (Virtually Loadable Modul) illesztést használják.

E programok lefuttatása után a szerverrel való kapcsolat már kiépült. Már létezik a fájlszervert jelentõ (általában F:) meghajtó, ahol a hálózatba történõ be- és kilépést segítõ LOGIN, LOGOUT és SLIST programok vannak és ezek már használhatók. A szerverek merevlemezegységei kötetekre (VOLUME) vannak osztva. A köteteken belül az alkönyvtárak ugyanúgy helyezkednek el mint a DOS rendszerben.

Ezért az útvonal megadása a DOS-ban megszokotthoz hasonló, de kiegészül a fájlszerver és a rajta lévõ kötetek nevével:

A DOS szempontjából vizsgálva a dolgokat a kötetekben lévõ tetszõleges alkönyvtáraknak adhatunk logikai meghajtó nevet, és attól kezdve az alkönyvtár mint a kinevezett meghajtó gyökérkönyvtára címezhetõ (hasonlóan a DOS SUBST parancsához). Ez a hozzárendelés a MAP hálózati paranccsal tehetõ meg, azaz tetszõleges alkönyvtárhoz egy meghajtó-nevet rendelhetünk hozzá, és a továbbiakban a teljes útvonal megadása helyett csupán e meghajtó alatti útvonalat kell megadnunk.

Mivel számos felhasználó osztozik a rendszer erõforrásain ezért biztosítani kell a rendszer egyes részei eléréseinek a védelmét is. Ezen védelmek közül csupán egyik lehetõség az ún. jogok használata. A könyvtárak és az azokban lévõ fájlok elérését és kezelését jogokhoz kötik. Ezek a jogok egy 8 elemû kétállapotú [RWCEMFAS] jelölésû vektorral írhatók le. A jelölésben szereplõ rövidítések jelentése:  

A használatot biztosító tényleges jogok a felhasználónak adott kezelõi jogok, és a könyvtár örökölt jogmaszkjának eredõjébõl (ÉS kapcsolatából) adódnak. A rendszergazda minden felhasználónak ad kezelõi jogokat és a felhasználók által elérhetõ könyvtárak jogait is meghatározza. Ezen könyvtárak alatt létrehozott új alkönyvtárak a felettük lévõ könyvtár jogait öröklik (örökölt jogmaszk).

 A hálózatba történõ bejelentkezést és kijelentkezést végzõ programok:

 SLIST Listázza az elérhetõ szervereket.

LOGIN [szervernév/] [felhasználónév] Bejelentkezik a megadott szerverre a megadott felhasználói névvel.

LOGOUT [szervernév] Kijelentkezteti a felhasználót a megadott szerverrõl.

Természetesen ez a rendszer nagyon rövid összefoglalása, bemutatása, részletes ismeretek a [6,7,8] irodalmakban találhatók.

• hálózat- és objektumorientált - a hálózatban a konkrét felépítést nevek használatával eltakaró elérhetõ erõforrásokat, objektumokat kezelünk, a hálózat fizikai felépítésnek ismeretét feltételezõ különálló szerverekre való hivatkozások megszûnnek,
• a nemzetközi alkalmazások miatt 16 nyelvre lehet installálni - sajnos a magyar még nincs közte,
• Méreténél fogva a mai követelményeknek megfelelõen CD-rõl installálható, a jogosultságot egy külön érvényesítõ hajlékonylemez hordozza,
• adatok tárolása a merevlemezen a felhasználó által nem látható módon tömörítve történik,
• ritkán használt adatokat automatikusa átmenti egy lassú de nagy kapacitású háttértárra pl. mágnesszalagra, és igényléskor tölti vissza a merevlemezre. Ez az adatvándorlás (migration),
• A fájlokat hordozó lemezblokkok mérete 4 és 8 kbájt mellett 512 bájt lehet - (suballocation), amivel a fizikai blokkméretet az adatblokkok méretéhez lehet igazítani,
• nincs külön rendszergazda, csak rendszerfelügyelõ, akinek a munkáját szintén lehet ellenõrizni, ez az
• átvilágítás (security audit): minden hálózati adminisztratív tevékenység naplózódik, ezt csak lekérdezni lehet, törléséhez speciális jogosultság kell.

Ábrajegyzék

Bevezetés

1.fejezet: A hálózatok célja, alkalmazása, alapfogalmak

2.fejezet: Fizikai átviteli jellemzõk és módszerek

3.fejezet: Közeg-hozzáférési módszerek

4.fejezet: Adatkapcsolati protokollok

5.fejezet: Hálózati réteg

6.fejezet: A felsõbb rétegek

7.fejezet: Lokális hálózatok: IEEE802-es szabványok, az IEEE802.3 szabvány és az ETHERNET, Vezérjeles sín (vezérjel-busz), Vezérjeles gyûrû, FDDI, a MAP és a TOP, Ellenõrzõ kérdések

8.fejezet: A TCP/IP protokoll és az Internet

9. fejezet: Szótár

Irodalomjegyzék

Tárgymutató